Beutaló
Itt a bejelentés, könnyítenek az orvosi beutalók felhasználásán
Már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjébe lehet online időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon – közölte hétfőn a Belügyminisztérium.
Így készüljünk fel a kardiológiai vizsgálatra
Ön is biztosan járt már úgy, hogy az orvosi rendelőből kijövet, már az elköszönés után jutott eszébe még néhány dolog, amit meg szeretett volna még kérdezni. Hogy ez a "lépcsőház-szindróma" ne jelentkezzen egy olyan fontos konzultáció, mint a kardiológiai vizsgálat alkalmával, gondoljuk végig előre, milyen teendőink lehetnek a szakorvossal való találkozáskor.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.