Így készüljünk fel a kardiológiai vizsgálatra

Ön is biztosan járt már úgy, hogy az orvosi rendelőből kijövet, már az elköszönés után jutott eszébe még néhány dolog, amit meg szeretett volna még kérdezni. Hogy ez a "lépcsőház-szindróma" ne jelentkezzen egy olyan fontos konzultáció, mint a kardiológiai vizsgálat alkalmával, gondoljuk végig előre, milyen teendőink lehetnek a szakorvossal való találkozáskor.

A kardiológiai vizsgálat beutalóval vehető igénybe, általában a házi- vagy üzemorvos vagy más szakorvos, például diabetológus küldi ide a páciensét. Sem az időpont megbeszélése alkalmával, sem a vizsgálatra menet ne hagyjuk otthon a beutalót, a TAJ-kártyát, a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, mert ezeket a bejelentkezéskor kérni fogják!

Előzmények

Az ilyen fontos szakorvosi konzultációt többnyire megelőzik előkészítő vizsgálatok, például a beküldő orvos minden bizonnyal készíttet teljes körű laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatot. A laboratórium - ha ettől eltérő kérés nem érkezik - ennek eredményét általában a beküldő orvosnak továbbítja. Ezt a leletet kinyomtatva kérhetjük ki a laboratóriumból, vagy ha van ügyfélkapus regisztrációnk , akkor letölthetjük onnan, majd kinyomtathatjuk otthon is. Mindenképpen vigyük magunkkal ezeket a leleteket. Ugyanígy, ha történt előzetes EKG-vizsgálat, annak eredményére is szükség lesz.

A kardiológiai vizsgálat során az anamnézis felvételére, kikérdezésre, fizikális vizsgálatra, vérnyomásmérésre, EKG- és szívultrahang-vizsgálatra, akár terheléses EKG-ra kerül sor
A konzultáció során kikérdezésre, fizikális vizsgálatra, műszeres vizsgálatokra lehet számítani. Fotó: Getty Images

Ajánlatos a korábbi zárójelentéseket, orvosi leleteket már a kezdetektől egy mappában összegyűjteni, hiszen ha kardiológushoz megyünk, akkor jó, ha meg tudjuk mutatni más, a diagnózis szempontjából kapcsolódó betegségek zárójelentéseit, adatait. Ha pedig rendszeresen járunk kardiológushoz, akkor a friss adatokkal összehasonlítva azok is fontos információkat nyújthatnak.

Feltétlenül vigyük magunkkal pontos gyógyszerszedési listánkat, a gyógyszerek neveivel, adagjával. Tüntessük fel azt is, hogy az adott szert naponta hányszor szedjük. Ha van otthon vérnyomásmérőnk (nagyon jó, ha van, mert a rendelőben a "fehér köpeny szindróma" miatt egy kicsit gyakran magasabb a mért érték), készítsünk legalább egy héttel előbb kezdve vérnyomásnaplót! Ha otthon, nagyjából azonos körülmények között naponta megmérjük a vérnyomásunkat , annak alakulásából is fontos következtetéseket szűrhet le a szakorvos.

Mi a baj?

Mielőtt a rendelőbe lépünk, gondoljuk át, milyen panaszok miatt kértük ezt a vizsgálatot! Néha nem könnyű megfogalmazni, pontosan mit is érez valaki, amikor valamilyen disszonáns jel azt az aggodalmat ébreszti benne, hogy valami baj lehet a szívével.

  • Fájdalom jelentkezett? Hol éreztük először, kiterjedt, kisugárzott-e máshova? Milyen volt: szúró, hasító vagy tompa, szorító jellegű?
  • Tízes skálán hányasra értékelnénk afájdalomerősségét?
  • Más problémák is előfordultak-e, például nehézlégzés, fulladás, verejtékezés, zsibbadás? Milyen az erőnlétünk, történt-e valami változás mostanában a közérzetünkben, napi életvitelünkben?

Segítő cetli

Használjuk ki az alkalmat, hogy egy erre a területre szakosodott orvossal beszélhetjük meg gondjainkat! Hogy véletlenül se maradjon ki semmilyen fontos kérdés, ne restelljük előre felírni azokat! Egy előre elkészített cetlin a kérdéslista nagy segítség lesz.

Kérdezzen! Most tegye fel az életmódváltással kapcsolatos kérdéseit is az orvosnak!

A szív egészségét érintheti számos életmóddal kapcsolatos körülmény, így például az étrend, a munkakörülmények, a mozgás, az edzésforma, a stresszkezelési technikák, az alkohol- és kávéivási szokások, esetleges alvászavarok, szabadidős tevékenységek stb. Ha ezekkel kapcsolatban kérdéseink merülnek fel, írjuk össze azokat is! Gondoljuk végig és jegyezzük fel a más betegségre szedett gyógyszereket - még az alkalmilag szedett nyugtatók, altatók, emésztést segítő vagy potencianövelők is megemlítendők.

A kardiológiai vizsgálat előkészületet nem igényel. A szokott módon reggelizzünk meg, a szokásos gyógyszereket vegyük be előtte. A vizsgálat során az anamnézis felvételére, kikérdezésre, fizikális vizsgálatra, vérnyomásmérésre, EKG- és szívultrahang-vizsgálatra, akár terheléses EKG-ra számíthatunk, időtartama pedig 20-80 perc is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.