Így védekezzünk a koronavírus ellen

A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben - közölte honlapján a Semmelweis Egyetem (SE). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint pedig a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.

Az SE közleménye szerint Magyarországon jelenleg nem kell tartanunk a megbetegedéstől, ha nem jártunk Kínában a közelmúltban, és a velünk egy háztartásban élők sem utaztak fertőzött országba. Mint kiderült, az egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul - köztük 52 kínai -, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet. Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy valamelyikük hordozhatja a vírust. Ha ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges koronavírus-fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják a beteget.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, influenzaszerű tünetek, betegség megelőzése, higiéniai szabályok, kézmosás
Védőmaszkot visel egy hagyományos maszkokat árusító férfi. Fotó: MTI/EPA/Narendra Sresztha

Influenzaszerű tünetek jelentkeznek

Fontos tudni, hogy a betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felső légúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Ha valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felső légúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban jelentkezhet.

A koronavírus egyébként nem új jelenség, egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felső légúti tünetektől szenvedő betegeknél. Nevét az elektronmikroszkópos képéről kapta, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkezik. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsó légúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi. Az új humán koronavírustörzs 2019 decemberében jelent meg Vuhanban, január 8-án azonosították. Azóta több mint 200 ember halálát okozta. A vírus ellen jelenleg nincs gyógyszer és nem alkalmazható ellene antibiotikum sem, de a szakemberek már dolgoznak az oltóanyag kifejlesztésén.

Hogyan előzzük meg a betegséget?

Az ELTE szintén azt tanácsolja, hogy mossunk gyakran kezet, kerüljük a beteg emberekkel történő kontaktust, betegen pedig ne menjenek közösségbe. Hozzátették, a tömegközlekedési eszközök használatát követően, oktatási épületbe vagy szállásra betérve azonnal bő meleg szappanos vízben kezet és arcot kell mosni. A repülővel utazók pedig használjanak olyan védőmaszkot, amely befedi a szájat és környékét.

A kínai utazást tervező hallgatóikat és munkatársaikat arra kérték, figyeljék az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlásait, valamint a külügyminisztérium és a konzuli osztályok tájékoztatásait. Akik pedig az elmúlt napokban utaztak vissza Kínából – különösen a Hupej tartományból –, vagy a napokban térnek vissza onnan, két hétig maradjanak távol a közösségi alkalmaktól és figyeljék saját egészségi állapotukat. Aki magas lázat és légúti tüneteket tapasztalnak, forduljanak a Dél-pesti Centrum Kórház kijelölt ellátó helyére, a Szent László Kórházba és jelezzék, hol jártak – áll a közleményben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra