Bél-Agy Tengely
Az emberi test legbonyolultabb része
Felszínes vizsgálódás után azt gondolhatnánk, hogy az emésztőrendszer elsősorban a szervezet energiaellátásáról gondoskodik, és sokkal többet nem is érdemes tudni róla. Az élelmiszer fent bemegy, a salakanyag lent kijön, és a kettő között felszabadul a test működéséhez szükséges energia, illetve beépül a szervezetbe pár fontos anyag. Közelebbről nézve egy elképesztően bonyolult működésű és igen összetett funkciójú gépezetet találunk.
Ezért érezzük a stresszt a beleinkben
Mivel a bélrendszer és az agy állandó és szoros kapcsolatban áll egymással, az egyik egészsége befolyásolja a másikét. A stressz és a szorongás tüneteket válthat ki a bélben, míg a gasztrointesztinális (GI) gyulladás jeleket küld az agynak, és mentális betegségekhez kapcsolódik, ideértve a szorongást és a depressziót.
Gyógyszerkereső
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.