Balkezes
Melyik kezünket használjuk? Erről árulkodik
A balkezesek között sok a pszichés zavarokkal küzdő ember, például a skizofrén, és hajlamosabbak a kedélybetegségekre és depresszióra is. Egy, a Yale egyetemen készült kutatás során skizofréneket vizsgáltak, és negyven százalékukról derült ki, hogy balkezesek. Ugyanakkor természetesen az, ha valaki nem jobbkezes, nem jelenti automatikusan azt, hogy pszichés zavara van.
Miért jobbkezes a legtöbb ember?
A logika azt diktálja, hogy nagyjából ugyanannyi ember legyen bal-, mint amennyi jobbkezes. Azonban a felmérések szerint az emberek 85 százaléka jobbkezes, és a szakemberek szerint soha, sehol nem volt olyan közösség, melyben a balkezesek lettek volna túlsúlyban.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.