Ezekben a hónapokban több balkezes születik

Az emberek mindössze 10 százaléka balkezes - ezt a preferenciát genetikai kódunk határozza meg. Egy új kutatás pedig érdekes összefüggésre világított rá: november és január között több balkezes férfi születik.

A mostani kutatásban 13 ezer osztrák és német felnőtt adatait, illetve genetikai mintáit elemezték (az adatokat két korábbi felméréshez gyűjtötték be). A vizsgált nők 7,5, a férfiaknak pedig 8,8 százaléka volt balkezes.

"Meglepetésünkre ez az aránytalanság többek között annak is köszönhető, hogy novemberben, decemberben és januárban több balkezes férfi születik. Február és október között a született férfiak 8,2 százaléka balkezes . A téli hónapokban ez az arány azonban 10,5 százalékra ugrik fel" - nyilatkozta Ulrich Tran, a kutatás egyik vezetője.

Bizonyos hónapokban több balkezes fiú születik?

"Nem a születés időpontja van befolyással a bal- vagy jobbkezességre, hanem egy nagyjából fél évvel korábbi időpont, akkor ugyanis több a napfény, ami hormonális hatásokon keresztül befolyásolja az embrionális fejlődést" - magyarázta Tran.

Az 1980-as években két amerikai neurológus, Norman Geschwind és Albert Galaburda alkotta meg azt az elképzelést, mely szerint a kézdominanciát (a balkezeseknél a jobb agyfélteke a domináns, a jobbkezeseknél pedig a bal agyfélteke). A magasabb tesztoszteronszint némileg késlelteti a jobb agyfélteke érését. A fiú magzatoknál eleve magasabb a tesztoszteronszint, emellett pedig a napfény az anyai szervezet tesztoszteronszintjét is emeli.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.