Miért a balkezesekből van kevesebb?

Az emberek jelentős hányada a jobb kezét használja, de akkor miért létezik a balkezesség, és miért olyan ritka?

Két gén tehet róla

A genetika nagyban felelős a jobb- és balkezesség kialakulásáért, pontosan két gén tehet róla, az egyik a D, mint dextral, azaz a jobbkezes, a másik pedig a C, mint chance, azaz a véletlen gén. Bár a D gén gyakoribb, viszont minden embernek két ilyen génje van, amelyek DD, DC, és CC variációkat alkothatnak. Akkor miért van mégis több jobbkezes? A DD-sek és a DC-sek jobbkezesek, a CC-sek pedig kétkezesek - ez összességében azt eredményezi, hogy több a jobbkezes.

Vajon a genetika miért hajlik a jobb felé?

Egyes kutatások szerint a nyelv és a beszéd dominanciája miatt, amely során az agy bal oldalát használjuk. A jobbkezesek 95 százaléka, míg a balkezesek csak 65 százaléka használja a balagyféltekéjét, míg a maradék 5, illetve 35 százalék a jobbot, vagy mindkét oldalt egyaránt beizzítja a nyelv és a beszéd során.

Miért kevesebb a balkezes?

Miért kevesebb a balkezes?

A kétkezesség

Amikor "kezességről" beszélünk, akkor általában kezünk finommotoros koordinációjára gondolunk. Ugyanis kiderült, hogy nem mindenkinél esik a finommotoros és nagymotoros működés ugyanarra az oldalra. Például, van, aki jobb kézzel tud csak olvashatóan írni, de az erőteljesebb tevékenységek esetében a bal keze dominánsabb, és akár kétkézzel is tud festeni. Mindemellett, a jobbkezesség egyik oka az lehet, hogy a legtöbb embert így tanítják írni az iskolában. Elképzelhető, hogy néhány ezer évvel ezelőtt, mikor az ember még nem írt, nem voltunk ennyire nyilvánvalóan "egykezesek", de az is lehet, hogy mindig is jobbdominanciánk volt, csak erre mindaddig nem jöttünk rá, míg nem kezdtünk el írni.

Nem vagyunk szimmetrikusak

A másik lényeges dolog, hogy a testünk nem szimmetrikus, belülről sem, a szervek elhelyezkedését tekintve. Szívünk a bal oldalra "húz" (kivéve minden 12000. embert, akinek jobbra "tart"), a máj a jobb oldalon van, és bár a tüdő és a vese is kétoldali szerv, eltérőek a két-két oldalon.

5 tévhit az agyról Van néhány elterjedt elképzelés az emberi aggyal kapcsolatosan, amit nagyon sok tanár, szülő magáévá tett, pedig tévedésen alapulnak. Kattintson a részletekért!

Vannak különbségek a jobb- és balkezesek között is, de mint arról már korábban írtunk , egyes kutatások szerint a kreativitás nem korlátozódik kizárólag az agyunk jobb oldalára, így a művészi beállítottság nem jellemzőbb jobban a balkezesekre. De van néhány apró előny (például bizonyos sportok) és van jó pár hátrány is (például alvási problémák), ami összefüggésbe hozható a kezességgel, de összességében kevesebb a különbség, mint amire a legtöbb ember számíthat.

Nincs konkrét bizonyíték

A lényeg, hogy a tudomány száz százalékosan biztosra még mindig nem tudja megmondani, hogy miért lesz az emberek 90 százaléka statisztikailag jobbkezes és 10 százaléka balkezes. Minden bizonnyal köze van a genetikához, az agyféltekékhez, az aszimmetriához - de senki sem tudta konkrétan bebizonyítani az okozati összefüggést - legalább is eddig.

Forrás: medicaldaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.