Ez a közös Obamában és Vilmos hercegben

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a balkezesek körében meglepően magas a skizofrénia előfordulási aránya. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, a balkezesek 40 százaléka szenved ebben a súlyos mentális betegségben.

Az átlag népesség körében azonban csak mintegy 10 százalékos a balkezesek aránya. A szakértők szerint a balkezesség kialakulásáért felelős agyi folyamatok szerepet játszhatnak a skizofrénia kialakulásában is. A balkezesek társadalmának leghíresebb tagjai között van Vilmos herceg, Barack Obama, David Cameron, Sir Paul McCartney, Apolló űrhajósai között is minden negyedik asztronauta balkezes volt.

"A felmérési adatok szerint a pszichotikus betegségekben szenvedők körében meglepően magas a balkezesek aránya - nyilatkozta Jadon Webb, a Yale Egyetem kutatója - Ezzel szemben a bipoláris zavarban szenvedők esetében csak mintegy 10 százalékos a balkezesek aránya, vagyis járulékosan annyi, amennyi az átlag népességben a balkezeseké."

"A pszichózis és a jobb- vagy balkezesség közti összefüggéseket vizsgáló kutatás egy korábbi tanulmányra épül, aminek során a tudósok megpróbálták kideríteni, hogy az agy fejlődése és a különböző működési zavarok miként befolyásolhatják a skizofrénia kialakulását. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy később jobb kezelési módszereket fejleszthessünk ki" - nyilatkozta Nick Craddock, a Cardiff Egyetem pszichiátere. "A mostani kutatás azért is nagyon fontos, mert megerősíti a feltételezést, hogy a súlyos pszichiátriai betegségnek nagyon is valós fizikai hátterük van, és nem csak lelki, vagy mentális problémák miatt alakulhatnak ki" - nyilatkozta Craddock professzor.

William herceg is balkezes

A balkezesség és a skizofrénia közti kapcsolat ellenére természetesen a legtöbb skizofréniás beteg nem balkezes - és a legtöbb balkezesnél nem alakul ki semmiféle súlyos mentális zavar. Sőt, sokan úgy vélik, hogy a balkezesség és a skizofrénia közti összefüggések teljesen véletlenszerűek, és hosszú távú megfigyelés esetén már nem is jelentkeznek. Mások viszont úgy gondolják, hogy a balkezesek sokkal kreatívabbak és tehetségesebbek, ezért is olyan sok közöttük a művész, zenész és sportoló.

De az is lehet, hogy ez mindössze csak azért van, mert a jobbkezesekkel ellentétben a balosok már kisgyerekkoruktól kezdve hozzá vannak szokva, hogy kiálljanak saját magukért, a jogaikért, és jobban megvalósítsák magukat. Az elmúlt 100 évben Nagy-Britanniában megnégyszereződött a balkezesek aránya. Manapság a férfiak 13, míg a nők 11 százaléka balkezes, míg ugyanez az arány 1910-ben csak nagyjából 3 százalék volt mindkét nem esetében.

Szakértők szerint ez a balkezesség elfogadásának köszönhető, mivel korábban a balkezes tanulókat a tanárok gyakran erőszakkal szoktatták át a "jó" vagy "szép" kéz használatára. A mostani kutatás részletes leírása a című tudományos szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!