Ártalomcsökkentés
Apró lépések, amelyekkel fenntarthatóbb lesz az életmódunk
A mindennapokban számos negatív hatás érheti szervezetünket, amelyek sok esetben káros szokásainkra vezethetők vissza. Még ha azonban nem is tudjuk egyik napról a másikra drasztikusan átalakítani az életvitelünket, kisebb változtatásokkal is tehetünk azért, hogy csökkentsük az önmagunkat és környezetünket érő ártalmakat. Mindez ugyanis nem egy verseny: nem kell feltétlenül élsportolónak lennünk ahhoz, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza.
Így készüljünk fel a dohányzás abbahagyására
A cigaretta lerakását nem is annyira a nikotinfüggőség, sokkal inkább a rituálékhoz való ragaszkodás nehezíti meg. Petke Zsolt addiktológus szerint nem lehet "fokozatosan" leszokni és néha rágyújtani, a szenvedélybeteg számára pedig élethosszig tartó küzdelmet kell vívni a függőségével.
A nikotin miatt dohányoznak, de a kátrány miatt halnak meg
A WHO adatai alapján a dohányzás évente nyolcmillió ember haláláért felelős, emellett számos módon képes károsítani a szervezetet. Több szakember úgy gondolja, hogy a súlyos egészségügyi krízis megoldásában az is segíthet, ha nem egyszerűen a nikotinhasználatra koncentrálunk, hanem a dohányzás során felszabaduló veszélyes anyagokat korlátozzuk.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Függőséget okozhatnak ezek az élelmiszerek – nem véletlenül nem tudunk ellenállni nekik
A túlzottan feldolgozott élelmiszerek nemcsak finomak, hanem egyes szakértők szerint valódi függőséget is kialakíthatnak. Egyre több kutatás utal arra, hogy a magas zsír-, só- és finomított szénhidráttartalmú termékek az agy jutalmazó rendszerét úgy stimulálják, hogy sokak számára nehézzé válik az ellenállás.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.