Megtalálták az örök fiatalság kulcsát

A Coloradói Egyetem kutatói két olyan anyaggal kísérleteztek, amelyek a bőr fiatalságának megőrzése mellett a sebgyógyulásban és a bőrrák megelőzésében is fontos szerepet játszhatnak.

Könnyen lehet, hogy a következő évtizedek idős embereinek már nem lesznek ráncai, ugyanis a Coloradói Egyetem kutatói azt állítják, hogy rájöttek a bőr öregedésének fő mechanizmusára, illetve arra is, hogy ezt a folyamatot mi fordíthatja vissza.

Forradalmi felfedezés

Azonosítottak egy fehérjét - a COL17A1-et -, amely forradalmasíthatja az anti-aging iparágat. Ez a protein a fiatalabb test szöveteiben nagyobb mennyiségben van jelen, de az idő múlása, a méreganyagok és a stressz következtében már egyre kevesebb lesz belőle a szervezetben - ez vezet a ráncok kialakulásához is.

A tudósok viszont gyorsan elkezdtek dolgozni a megoldáson, és két olyan szerrel végeztek kísérleteket, amelyek képesek ismét megnövelni ennek a fehérjének a mennyiségét a szervezetben.

arc, arcbőr, arckrém, ráncosodás, ráncok, öregedés, fiatalság, bőrrák,
Megtalálták a fiatalság megőrzésének, valamint a bőrrák megelőzésének kulcsát. Fotó: 123rf

A bőrrák megelőzésében is segíthetnek

Egyelőre egereken és laboratóriumban tenyésztett emberi szöveteken próbálták ki a fent említett két vegyületet - az Y27632-t és az apocynint -, élő embereken még nem. De a kutatók az eredmények láttán nagyon bizakodóak. Azt állítják, hogy nemcsak a ráncok elleni harcban lesznek bevethetőek ezek az anyagok, hanem a sebgyógyulást és a bőrrák megelőzését is hatékonyan segíthetik.

Mi a titok? A magyarázat nagyon egyszerű: az Y27632 és az apocynin az erős, egészséges bőrsejtek létrejöttét segíti, és "az erősebb győz" alapon ezek a sejtek lépnek a károsodott, illetve rákosodásra hajlamos sejtek helyébe. Ha könnyen alkalmazható megelőzési tippeket keres, kattintson ide!

A kutatók azt remélik, hogy hamarosan embereken is tesztelhetik ezeket a vegyületeket. Felmerül annak az esélye is, hogy a bőrön kívül más szervek regenerációját is segíthetik ezek az anyagok. Ezt a lehetőséget viszont még alaposan körül kell járni, amihez valószínűleg további kutatásokra lesz szükség.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?