Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Hogyan kerüljük el a betegségeket munkahelyünkön? (x)
A menetrendszerűen érkező téli betegségek egyre többünket döntik le a lábáról, ugyanakkor egyre kevesebben maradunk otthon, hogy kikúráljuk magunkat. Vajon mennyit ártunk magunknak és másoknak azzal, hogy betegen járunk be a munkahelyünkre?
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.