Aki lassan mozog, hamarabb butul el

A járási sebesség alapján megjósolható, hogy mekkora eséllyel alakul ki valakinél a későbbiekben demencia, a kézszorítás ereje pedig a szélütés valószínűségét jelezheti előre - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja. A járássebesség és a szorítóerő mérése igen egyszerű és gyors módja lehet az egészségi állapot megállapításának idősebb pácienseknél.

A legfrissebb tanulmányban 2410, átlagosan 62 éves ember agyát szkennelték, járási sebességét és kezének szorítóerejét pedig megmérték a Bostoni Orvosi Központ kutatói, Erica Camargo vezetésével. Az Amerikai Neurológiai Akadémia éves konferenciáján ismertetett eredmények szerint a követés 11 éve alatt 34 embernél alakult ki demencia és 79 ember esett át szélütésen.

A kutatók úgy találták, hogy akik lassabban jártak, azoknál nagyobb volt a kockázata a demencia kialakulásának, akiknek pedig gyengébb volt a kézszorítása, azoknál nagyobb volt a valószínűsége, hogy szélütést kapjanak.

A lassú járás és a gyengébb egészségi állapot között már korábbi tanulmányok is jeleztek összefüggést.

A British Medical Journal című orvosi folyóiratban 2009-ben ismertetett eredmények szerint a legalacsonyabb - férfiaknál 5,5 kilométer/óra, nőknél 4,8 kilométer/óra alatti - sebességgel haladó embereknél a halálozási arány 44 százalékkal magasabbnak bizonyult, mint a többieknél. A szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás pedig csaknem háromszor gyakoribb volt a leglassabb harmadnál, mint a gyorsabbaknál. Az öt éven át tartó követéses vizsgálatban három francia városban összesen 3200 idős, 65 és 85 év közötti férfi és nő vett részt.

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban 2011-ben közzétett tanulmány szerint a 6-tól 21 éven át tartó követési időtartam alatt a kezdetben gyorsabban járók tovább éltek. Az összefüggést a nőkre és a férfiakra is, valamint minden vizsgált korosztályra érvényesnek találták, de különösen erőteljes volt a 75 év fölöttiek körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!