Újabb nehézség keseríti meg a krónikus betegek életét

Az egészségügyért felelős miniszter 2011. december 23-i rendeletében a korábban vényre kiváltható szerek közül február 1-jei határidővel átsorolt a tételes elszámolású gyógyszerek körébe. Ezek a készítmények a reumatoid arthritis, a psoriasis (pikkelysömör), illetve a Crohn-betegség súlyosabb formáiban alkalmazott szerek.

Ez azt jelenti, hogy a betegek ezentúl gyógyszereiket a felírás helyén, a fekvőbeteg-intézményekben kapják meg, és a továbbiakban a minimális 300 forintos térítési díjat nem kell kifizetniük.

A hivatalos indoklás szerint az intézkedés célja egyrészt az volt, hogy az orvosok pontosabban nyomon tudják követni betegeik állapotának változását, a gyógyszerek hatását, a betegek pedig kényelmesebben, a kezelés helyén jussanak hozzá a gyógyszereikhez.

A páciensek e gyógyszereiket, azokból is egyszerre csupán egyhavi adagot a kórházakban, egészen pontosan a 21 erre kijelölt kezelőcentrum egyikében válthatják ki. Amivel aztán ott helyben látják el őket – holott egyes injekciókat otthon, maguknak is beadhatnának.

Ez egyes szakértők szerint a kórházi betegforgalom és a várakozási idő indokolatlan növekedését eredményezheti, hiszen azoknak a betegeknek is el kell jutnia minden hónapban a legközelebbi kijelölt kórházig az új gyógyszeradagért, akiknek ez komoly távolság, ezért nagy fáradtságot jelent.

Problémák forrása lehet, hogy a szükséges mennyiségek beszerzési ideje igen hosszú, így a rendszer viszonylag rugalmatlannak tűnik. Remélhetőleg sikerül úgy kialakítani a végső jogi és technikai kereteket, hogy ellátási problémák vagy hozzáférési nehézségek egyetlen beteg esetében se lépjenek fel, de sajnos egyenlőre úgy tűnik, a felsorolt betegségekben szenvedők újabb kényelmetlenségekkel számolhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.