Nagyobb figyelmet kapnak a ritka betegek

Magyarország az európai közösség ajánlásának megfelelően Nemzeti Terv, Cselekvési Program és megfelelő jogi szabályozás útján kíván gondoskodni a ritka betegséggel érintett emberek esélyegyenlőségének megteremtéséről, megfelelő kezelésükről, a velük kapcsolatos állami-társadalmi feladatok komplex szabályozásáról, a betegek életminőségét javító, vagy segítő szervezetek létrehozásáról, együttműködésük koordinálásáról. E folyamat felgyorsulásáról beszélt hazánk hivatalos küldötte Luxemburgban, az Európai Unió Ritka Betegségekkel foglalkozó Szakértői Bizottságában - olvasható a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (RIROSZ) közleményében.

A RIROSZ 2011. december 7-én megalakította a Nemzeti Terv Koordinációját Elősegítő Bizottságát. A RIROSZ, mely hazánkban egyedüli ernyőszervezetként képviseli a ritka betegszervezeteket és a ritka betegségben szenvedők érdekeit, a "Semmit rólunk nélkülünk" elv alapján, most megalakított bizottságával képviselteti magát a Nemzeti Terv előkészítésében és kimunkálásában.

A RIROSZ bizottságának szerepvállalása kiterjed a ritka betegekkel kapcsolatos állami–társadalmi feladatok komplex szabályozásáról készülő stratégiai elképzelések, illetve az ezek alapján készülő Nemzeti Terv kidolgozásában való közreműködésre. A ritka betegek érdekeit legjobban szolgáló terv létrejöttét a nemzetközi tapasztalatok feltárásával, valamint a különböző társadalmi szereplők igényeinek összehangolásával segíti. Működése során ellátja a betegszervezetek tájékoztatását, bevonja azokat a munkába és javaslataikat, észrevételeiket koordinálja. A bizottság tagjai önkéntesként vállalták fel a ritka betegek helyzetének javításával kapcsolatos feladatokat.

A bizottság fontos feladatának tekinti a Nemzeti Terv valamennyi témakörében a ritka betegek és a ritka betegségekkel érintett családok érdekeinek megjelenítését, de aktív érdekképviselettel vállal szerepet a Nemzeti Terv megalkotását követő konkrét feladatokban is, a megvalósulás monitorozásával és a ritka betegeket érintő jogterületek szabályozásának előkészítésében.

Az ernyőszervezet a folyamat elősegítésére eddig általa rendezett EUROTERV Konferenciák mellett, az idei Ritka Betegségek Világnapja Szakmai Konferenciájának nagy részét is e témakörnek szenteli majd. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a 2012. február 25-én (szombaton) a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartandó konferencián.

Ritka betegségről akkor beszélhetünk, ha a betegség az életet közvetlenül veszélyezteti vagy visszafordíthatatlanul maradandó károsodást okoz és gyakorisága kevesebb, mint 1 beteg 2000 polgárból. A ritka betegségek 80 százaléka genetikai eredetű. Napjainkig 5-7000 ritka betegséget azonosítottak, és számos ritka betegség azonosítása van jelenleg is folyamatban. Bár egy-egy betegség ritka, együttesen több mint 60 millió ember érintett Európában és az Egyesült Államokban. A ritka betegségek túlnyomó többsége ma még gyógyíthatatlan, sok esetben árva gyógyszerekkel és speciális egészségügyi ellátással kezelik az érintetteket. A jellemző azonban, hogy a betegek gyakran nem jutnak diagnózishoz, majd megfelelő kezeléshez és nem jutnak el hozzájuk folyamatosan a fejlődésben lévő kutatások eredményei sem.

Részletesebb információ található a http://www.eucerd.eu honlapokon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.