Rendszeressé válhatnak az ideihez hasonló aszályok

A 2022-es év az aszályról szól Áder János volt köztársasági elnök szerint, és fel kell készülni arra, hogy az ideihez hasonló szárazság akár néhány évente is megismétlődhet Magyarországon.

A klímaváltozás hatásainak mintegy 80 százalékát a vízen keresztül lehet érezni. Magyar kutatók már a 1990-es években arra figyelmeztettek, hogy a Kárpát-medencében az éghajlatváltozás hatásai sokkal hamarabb és sokkal erősebben fognak jelentkezni, mint a kontinens egyéb részein - mutatott rá Áder hétfőn a Budapesti Corvinus Egyetemen a Magyarország szerepe a globális fenntarthatósági és klímacélok elérésében című tantárgy részeként tartott előadásában.

Csónak a Velencei-tó kiszáradt medrében, Pákozd közelében 2022. augusztus 17-én
Csónak a Velencei-tó kiszáradt medrében, Pákozd közelében augusztus 17-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kifejtette, a korábbi két aszályos esztendő és a csapadékhiányos tél miatt a talaj felső 80-100 centimétere teljesen kiszáradt, a felszíni és a felszín alatti vízkészletek radikálisan csökkentek. Ötszázezer hektáron teljesen megsemmisült a napraforgó- és kukoricatermés, az Alföldön hektároként „egy kilót sem” tudnak betakarítani a gazdálkodók, a kevésbé aszályos Dunántúlon a hektáronkénti átlag hat tonna helyett mindössze két tonna lesz a termés. Több mint egymillió hektárnyi területre jelentettek be aszálykárt a gazdák, amelynek jelenlegi becsült mértéke 750-1000 milliárd forint között van.

Idén ötvenezer hektár szántó, erdő és bozótos égett le Magyarországon, ami tízszer több, mint az előző években. Az aszály az erdőket egyébként is károsította: a szárazságot nehezen tűrő fafajták levelei megégtek, és az még kérdéses, hogy ez milyen hosszú távú következményekkel jár. Az utóbbi években telepített mintegy 24 ezer hektár erdő valószínűleg tönkre fog menni, így várhatóan újra kell ültetni. Ezenfelül az idei aszályban Magyarországon mintegy százhúsz folyó, vízfolyás és tó teljesen kiszáradt, ami ott a vízi élőlények teljes pusztulásával járt.

A világ többi részét is nehézségek sújtják 2022-ben

Az európai helyzetre kitérve Áder példaként említette, hogy az alacsony vízállás miatt ellehetetlenült a víziszállítás a németországi Rajnán, Olaszországban a Pó folyó egyes helyeken teljesen kiszáradt, az oda telepített vízierőművek termelése visszaesett. A dél-európai országot, valamint Franciaországot erdőtüzek is sújtották. Áder János ezen a ponton idézte az Európai Bizottság aszállyal kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint a kontinenst az elmúlt ötszáz évben nem tapasztalt extrém szárazság sújtotta idén.

Az Egyesült Államok jelentős kukoricatermő vidékén, a Közép-Nyugaton is aszály van, Kínát pedig a történelemben eddig soha nem tapasztalt mértékű hőhullám sújtja már hetven napja. Afrikán belül Etiópiában és Szomáliában negyvenmillió embert fenyeget az éhhalál, ha nem jutnak elegendő gabonához. Ezt az ukrajnai háború miatt előállt helyzet is nehezíti, ugyanis az afrikai országok jelentős része hagyományosan Ukrajnából és Oroszországból vásárol gabonát. A volt államfő szerint, ha a kontinens gabonaellátása nem lesz megoldható, Afrikában az ellátási nehézségek miatt kialakuló szociális problémákra és „társadalmi robbanásra” lehet számítani. „A kilátások nem túl biztatóak” – jegyezte meg.

Kiemelte, a világ jelenleg messzebb van a 2015-ös párizsi klímacsúcs azon célkitűzésétől, hogy két fok alatt tartsa a felmelegedést, mint az aláírása pillanatában. E tekintetben „semmiféle érdemi előrelépésre” nem lehet számítani, ha az Egyesült Államok és Kína nem csökkenti radikálisan a kibocsátását. Ha a G7-es országok vezető nagyvállalatai nem változtatnak a jelenlegi gyakorlatukon, akkor három fok felett lesz a felmelegedés – figyelmeztetett, egyúttal jelezve, hogy a palagáz- és palaolaj-kitermelés is rosszat tesz a klímának.

Arról, hogy az emberek miként tehetnek e folyamatok ellen, Áder János a többi között a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón résztvevő cégek által bemutatott módszerekből és technológiákból ismertetett néhányat, hangsúlyozva a takarékos vízfelhasználásnak és az ételpazarlás megelőzésének fontosságát is. A korábbi államfő utalt egy olyan tervezetre is, amely betétdíjassá tenné Magyarországon a műanyagpalackokat, ezzel téve érdekeltté a vásárlókat a visszaváltásukban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.