Nemzeti parkokat is beterít a műanyagszennyezés

A korábban véltnél több műanyagrészecskét találtak az Egyesült Államok nyugati részének nemzeti parkjaiban és természetvédelmi területein. Becslések szerint évente több mint ezer tonnányi részecske ülepszik le itt.

Nagyjából 20 kilogrammnyi mikroműanyagot fogyaszt el egy ember az élete során - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) egy közelmúltbeli kutatásából. Részletek itt.

A Utah Állami Egyetem kutatója, Janice Brahney és munkatársai olyan területeket vizsgáltak, mint a Grand Canyon, a Rocky Mountain és a Joshua Tree nemzeti park. Az évi több mint ezer tonnányi részecske mintegy 123 millió műanyag vizespalacknak felel meg. A vizsgált 496 ezer négyzetkilométernyi - Magyarország területének körülbelül ötszörösét kitevő - összterületre átszámolva ez a mennyiség négyzetméterenként átlagosan 132 bekerülő részecskét jelent naponta. Ráadásul, mivel a fehér és átlátszó részecskéket egyáltalán nem számolták bele a kutatásba, a becsült értékek még jóval a parkok területére bekerülő valódi mennyiség alatt lehetnek.

A kutatók a többi között a grand Canyon területén is rengeteg mikroműanyag-részecskét találtak
A kutatók a többi között a grand Canyon területén is rengeteg mikroműanyag-részecskét találtak. Fotó: Getty Images

Városokból származik a szennyeződés

A mikrorészecskék az öt milliméteres átmérőjűnél kisebb műanyagdarabok. Ilyen apró részecskéket mutattak ki már hóban, élelmiszerben és ivóvízben is. Az Egyesült Államok 330 millió lakosának mindegyike naponta 340 gramm műanyagszemétért felelős. Ez részben a természetbe kerül, ahol lassan bomlik le egyre kisebb alkotórészeire. A mikroműanyag-részecskék bekerülnek a folyókba és tavakba, a tengerbe, a talajba és a légkörbe is.

Brahney és csapata 14 hónapon át az Egyesült Államok nyugati nemzeti parkjainak és természetvédelmi területeinek 11 pontján gyűjtött rendszeresen mintákat és vizsgálta a műanyagrészecskék eredetét és összetételét. Eredményeik szerint ezek városokból és lakott területekről származnak, illetve a vizekben rendszerint tovább darabolódnak. A részecskék egy része a légkörön keresztül, eső formájában kerül be a nemzeti parkok területére. A mikroműanyag többnyire ruhaanyagokból és ipari eredetű anyagokból származik, egyharmaduk ipari festékekre és zománcokra vezethető vissza.

Az egészséget is károsíthatják a részecskék

Az óceánok legmélyén, 11 kilométeres mélységben is találtak már műanyag-szennyeződést kutatók. A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Kutatók az elmúlt évben arra jutottak egy elemzés során, hogy az emberek csak a táplálék révén évente 40-50 ezer műanyagrészecskét fogyasztanak el, ebbe nem ráadásul számították bele a légzés útján a szervezetbe kerülő mennyiséget. Egyelőre nem tisztázottak a szennyeződés egészségügyi kockázatai , ugyanakkor szakértők szerint valószínűleg gyulladásos reakciókat idézhet elő. Emellett problémát jelenthetnek a részecskékkel együtt felvett kémiai anyagok is, mint a gyomirtó-, rovarirtó- és lágyítószerek.

A mostani kutatást bemutató tanulmány a Science című tudományos folyóiratban jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.