Búcsút inthetünk az olcsó élelmiszereknek

Csak a kereslet visszaesése szabhat gátat az élelmiszerek további drágulásának Raskó György agrárközgazdász szerint. A kialakuló válság azonban az élelmiszerpazarlás visszafogására is ösztönözheti a társadalmat.

Az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt az átlagos vásárlóknak egyre jobban meg kell fontolnia, hogy mi kerüljön a kosárba. Raskó György agrárközgazdász az InfoRádióban arról beszélt, hogy szerinte egészen biztosan egyensúlyi helyzet fog kialakulni, amihez már a magyar élelmiszerpiac is közelít. A szakember szerint az áremelkedést legfeljebb a kereslet visszaesése állíthatja majd meg.

Véget kell vetni a pazarló életmódnak

Az agrárközgazdász szerint a drágulás elért egy olyan szintet, ami a fogyasztás egyértelmű csökkenéséhez vezet. Még az alapvető élelmiszerek esetében is az látszik, hogy az emberek elkezdtek takarékoskodni: kevesebb cukrot, tejterméket és tojást vásárolnak. Ez nemcsak Magyarországra érvényes, hanem egész Nyugat-Európában jellemzővé vált az élelmiszer-kereslet csökkenése.

vásárlás, infláció
Rohamos ütemben drágulnak az élelmiszerek. Fotó: Getty Images

Raskó György szerint az élelmiszerek évtizedeken át politikai okokból is az olcsó termékek közé tartoztak. Most azonban ez eltűnni látszik, mint fogalmazott: vége van az olcsó élelmiszerek korszakának. Ennek ugyanakkor szerinte pozitív hozadékai is lesznek. Az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európában, de Magyarországon is a lakosság rendkívül pazarlóan bánt az ennivalóval, millió tonnás mennyiségben dobtak ki élelmiszert. A drágulás és a kereslet csökkenése ennek a pazarlásnak is véget vethet – mondta az agrárközgazdász.

Az élelmiszerárak növekedése ugyanakkor Magyarországon az egyik legmagasabb, az uniós átlaghoz képest több mint duplája a magyar élelmiszer-infláció. Az alapvető élelmiszerek árai az osztrák, szlovák és szlovén szintre emelkedtek, még a hatósági áras termékeket is figyelembe véve. Az agrárközgazdász külön is szólt a húsárak emelkedéséről, ezekért a termékekért az elszálló energia- és takarmányárak miatt még többet kell majd fizetni a következő hónapokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.