Még csupán június vége van, de Európa már a második extrém hőhullámmal küzd az idei nyáron. Számos országban hőségriasztást léptettek érvénybe. Franciaországban például a 96 szárazföldi megye közül 72-ben van érvényben vöröskód, továbbá legalább 40 fürdőző fulladt vízbe, miközben enyhülést kerestek a kánikulában. Spanyolországban 45,1 Celsius-fokos csúcshőmérsékletet mértek, és csak májusban több mint száz olyan halálesetet jegyeztek fel, amelyek a hőséghez voltak köthetők. Az Egyesült Királyságban megdőlt a júniusi melegrekord. A rettenetes forróság miatt számos iskolát bezártak, az áramellátás akadozik, és a kórházak is sokkal több sürgősségi esetet fogadnak hőterheléshez kapcsolódóan. Bármennyire is vészjóslóak azonban ezek a hírek, Júlia de Freitas Sampaio, a Luxemburgi Egyetem klímakutatója szerint semmi meglepő nincs bennük.
Klímaválság Európában: itt tartunk 2026-ban
A szakember a The Conversation oldalán megjelent cikkében rámutat: Európa a leggyorsabb ütemben melegedő kontinens a Földön. Az átlaghőmérséklet emelkedése több mint kétszer gyorsabb itt a globális átlagnál. Egyszersmind a szakértők évtizedek óta figyelmeztetnek arra, hogy az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt a hőhullámok egyre szélsőségesebbé és súlyosabbá fognak válni. A jelenleg előrejelzések alapján az elkövetkező öt évben újabb rekordok dőlhetnek meg, ezáltal a mostani hőség már nem is annyira extrém helyzet, mint inkább az új normalitás. „Azok a nyarak, amelyeken az európai lakosság nagy része felnőtt, nem léteznek többé. Az extrém hőség már nem anomália, hanem az új alapvetés. Így aztán immár nem is az a kérdés, hogy vajon a szélsőséges meleg visszatér-e, hanem az, hogy az európai városok képesek lesznek-e túlélni” – fogalmaz a kutató.
Hozzáteszi, az extrém hőség több halálesetért felelős a kontinensen, mint a klímaváltozás bármely más veszélye. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései alapján évről évre több mint 175 ezer ember hal meg az európai országokban hőséghez köthető okokból. Dacára azonban a riasztó számadatoknak, a hőhullámokat mégsem kezelik olyan kiemelten a kormányok, mint más katasztrófákat, kezdve a viharoktól az erdőtüzeken át az áradásokig. Sampaio szerint a legtöbb ország továbbra is improvizatív megoldásokkal kezeli a problémát: hiányzik egységes, koordinált válasz a helyzetre, sőt, a hőségre sokfelé ma is inkább kellemetlen időjárási körülményként tekintenek, nem pedig életveszélyes kockázatként.
Jó hír ugyanakkor, hogy ez a felfogás, ha lassanként is, de kezd változni. Az ENSZ 30. éghajlatváltozási konferenciáján (COP30) a szervezet katasztrófakockázat-csökkentő hivatala (NDRR) elindított egy új kezdeményezést, az extrém hőség kockázatkezelési keretrendszerét. Ez már formálisan is az egyik legpusztítóbb és legkevésbé jól menedzselt klímaveszélyként ismeri el a szélsőséges meleget. Mindazonáltal a szakember szerint még ez a program sem teszi semmissé az elmúlt évtizedek politikailag megosztott, rövid távú kríziskezelésre épülő gondolkodása és krónikus alulfinanszírozottsága következményeit, amelyek miatt ma Európa súlyos veszélynek van kitéve. „Végeredményben minden nyár, amely érdemi előrelépés nélkül telik el, csupán egy újabb, amely sok-sok életet követel” – hangsúlyozza Sampaio.
Európa nincs felkészülve a nyári hőhullámokra
Az Egyesült Királyság klímaváltozási bizottsága egy közelmúltbeli jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy az ország egy olyan éghajlatra épült, amely többé nem létezik. Sampaio szerint ugyanez lényegében minden európai országra elmondható. A kontinens városait úgy tervezték egy más korban, hogy az aszfaltutak, járdák és épületek inkább elnyelik és csapdába ejtik a hőt, mintsem visszavernék azt. A városi környezet ezáltal egyfajta kemencévé változott, ahol a hőmérséklet akár 4-6 fokkal is magasabb lehet, mint az agglomerációban.
Egyes nagyvárosok már felismerték ezt a problémát, és igyekeznek is reagálni rá. Párizs például vállalta, hogy 170 ezer fát ültet a közterületein, Marseille-ben pedig felszedik a történelmi terek burkolatának egy részét, hogy több zöldfelületet alakítsanak ki. Más országok is alkalmazkodnak: a hagyományos burkolatok helyett a hőt kevésbé elnyelő felületeket és fényvisszaverő útburkolati bevonatokat használnak, újragondolják az építési előírásokat, a köztereket pedig úgy tervezik át, hogy azok természetes módon mérsékeljék a hőséget. Csakhogy mindezen erőfeszítések egyike sem érinti az alapproblémát.
Európa energiaellátását ugyanis ma is zömében fosszilis tüzelőanyagok biztosítják, valamint a kontinens élelmiszer-ellátása, lakásállománya és közlekedési hálózata súlyos terhelést ró az éghajlatra. Az Európai Unió üvegházgáz-kibocsátása minden évben mintegy 9 tonna széndioxidra rúg lakosonként, jócskán meghaladva a világátlag 5 tonnás értékét. Bár történtek e téren előrelépések, Sampaio szerint a változás üteme közel sem elégséges. Számos útvonalon például ma is drágább vasúttal utazni, mint repülővel. Az építési szabályok továbbra is lehetővé teszik olyan épületek kialakítását, amelyek hamarosan lakhatatlanná válnak. A hűtött közösségi terek, az árnyékos közterületi folyosók és az egyedül élő idősek proaktív felügyelete pedig továbbra is inkább kivételnek számít, mint általános gyakorlatnak. „Egyes városokban létezik hőséggel szembeni akcióterv, de ezek közül kevés akad, amely jogilag is kötelező érvényű, illetve még kevesebb, amely a kitűzött célokhoz megfelelő költségvetéssel rendelkezik” – emeli ki cikkében a kutató.
Kapcsolódó cikk
Hozzáteszi, egyéni szinten is tehetünk a probléma mérséklése érdekében, de ez nem tudja helyettesíteni azokat a rendszerszintű változásokat, amelyeket kizárólag a kormányzatok és az állami intézményrendszerek tudnak elhozni. Magyarán valóban hasznos, ha a mindennapok során kevesebb húst eszünk, illetve ritkábban utazunk repülővel, de mindaddig nem várható érdemi előrelépés, amíg az üvegházhatású gázok kibocsátását nem sikerül közvetlenül a forrásnál visszafogni. „Az alkalmazkodásnak és a kárcsökkentésnek együtt kell megtörténnie, egyik sem várhat” – figyelmeztet a szakember.
Az EU a 2026-os év végére készülhet el a klímaváltozással szemben alkalmazandó stratégiája kialakításával. Várhatóan ennek keretében kötelező érvényű jogszabályok és ellenőrző rendszerek jönnek majd létre, amelyek összehangolják a tagállamok tevékenységét. Sampaio úgy véli, ez kétségtelenül egy fontos lépés a helyes irányba. Az elmúlt napok hősége viszont tisztán megmutatja, hogy a tervek és a valóság közötti szakadék hatalmas, ráadásul gyorsan szélesedik. „Nem pusztán az a kérdés, hogy hogyan reagáljunk a következő hőhullámra, hanem az, hogy hogyan irányítsuk, finanszírozzuk és építsük újra a kontinenst, amely immár egy másfajta jövőben él.”
