Gilisztahotellel és ökovécével fékeznék a klímaválságot

A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehetik még zöldebbé, a klímaváltozással szemben ellenállóbbá a környéküket. A felhívásra több mint ezer ötlet érkezett be.

Az osztrák főváros 2022 tavaszán indította el „Bécsi Klímacsapat” elnevezésű kezdeményezését. A program keretében három kerület – Margareten, Simmering és Ottakring – lakóival közösen kerestek és dolgoztak ki olyan megoldásokat, amelyekkel még élhetőbbé válhat szűkebb környezetük, és amelyekkel jobban ellensúlyozni lehet a klímaváltozás negatív hatásait – számolt be róla közleményben Bécs Város Külképviseleti Irodája.

Bécs, városi park
Lakosai ötletei mentén igyekeznek zöldebbé tenni Bécs környezetét. Fotó: Getty Images

Az újfajta, egyelőre kísérleti jelleggel alkalmazott részvételi eljárás első szakaszában ötleteket gyűjtöttek, hogy ki miként tenné zöldebbé, élhetőbbé közvetlen környezetét. Ezekből 1100 érkezett, melyeket a következő fázisban szakértők vizsgáltak meg. Végül 283 ötlet ment át a rostán. A következő szakaszban – az ötletgazdákkal együtt – 102 projektvázlattá gyúrták össze a működőképes ötleteket, amelyekből a kerületek 19 projektet választottak ki. Ezeket 2023-ban valósítják meg.

Margaretenben például havonta egyszer klímanapot tartanak, homlokzatot zöldítenek és létrehoznak egy szuperblokkot is. Simmeringben a kerületi lakosokból álló zsűri tizenegy projektet választott ki, így lesz például új park, rovarbarát rét, gilisztahotel, tanösvény, frisslevegő-kút és ökovécé is. Ahol pedig lehet, feltörik az aszfaltot és kizöldítik a területet. Ottakringben a pályaudvar környékét alakítják át úgy, hogy jobb legyen a levegő minősége, szuperblokkot hoznak létre és kizöldítenek egy forgalmas utcát – forgalomcsillapítás mellett.

A részvételi eljárás során az ötleteket online és hagyományos postai úton is be lehetett nyújtani. Ezenkívül a nyár folyamán több mint harminc multiplikátor járta a környéket, megszólítva az ott élőket, hogy közösen ötleteljenek. „Így sikerült a nehezen elérhető csoportokat is bevonni a város formálásába. Az ilyen csoportok aktivizálása és a demokratikus együttdöntés erősítése olyan célok, amelyek már kezdettől fogva fontosak Bécs számára” – húzta alá Jürgen Czernohorszky klímavédelmi városi tanácsnok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!