Drasztikusan csökken a halállomány

Minden eddiginél kevesebb vadlazacot fogtak ki 2021-ben a horgászok. Az ökológusok szerint ennek hátterében a klímaváltozás, a környezetszennyezés és a haltenyésztés áll.

2021-ben mintegy 35 700 atlanti lazacot fogtak ki a horgászok a skót folyókból. Ez a mennyiség a legalacsonyabbnak számít 1952 óta, és az elmúlt 5 év átlagának csupán 75 százalékát teszi ki. (Összehasonlításképpen: 2010-ben a még több mint 111 ezer vadon élő lazacot fogtak.) A tengeri pisztrángból szintén rekordalacsony mennyiséget, alig több mint 12 600-at horgásztak ki tavaly, amely a legutóbbi 5 éves átlag 77 százalékának felel meg – számolt be róla a The Guardian .

Megszakadhat a tápláléklánc

A halászati szakértők és az ökológusok szerint a fenti adatok riasztóak. A vadon élő lazac és pisztráng populációjának csökkenése jelentős károkat okoz az ökoszisztémában, ugyanis ezek a halak számos emlős és madár elsőszámú táplálékának számítanak.

klímaváltozás, horgászat, halállomány, vadlazac
Minden eddiginél kevesebb vadlazacot fogtak ki 2021-ben a horgászok. Fotó: Getty Images

Súlyos károkat okoz az emberi tevékenység

A halállomány csökkenésének egyik oka a szakértők szerint az, hogy a lazac nagyon érzékenyen reagál a víz hőmérsékletének emelkedésére, illetve a szennyezettség mértékének növekedésére. Úgy vélik, a populáció hanyatlása egyértelműen azt bizonyítja, hogy mekkora károkat okoz az emberi tevékenység, köztük a környezetszennyezés és a haltenyésztés, illetve a mindezek következményeként egyre gyorsuló globális felmelegedés .

A szakértők most a skót kormányt sürgetik, hogy tegyenek lépéseket a lazacállományok növelése és védelme érdekében. Az ország vezetősége ugyanis még januárban elismerte, hogy valóban válságban van a halpopuláció, és ígéretet is tettek a vízminőség javítására, a természetvédelmi törvények betartásának felülvizsgálatára, valamint a tengervédelmi erőfeszítések növelésére.

„A legfrissebb adatok jól szemléltetik, hogy mennyire súlyos a helyzet. A kormánynak haladéktalanul teljesítenie kell vállalásait, és még azokon túl is mindent meg kell tenniük a változásért” – szögezte le Alan Wells halászati szakértő.
Hat, viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!