Elég lenne heti négy napot dolgozni?

Minden szempontból biztató eredményeket hozott egy négy évig tartó kísérlet Izlandon, aminek során az ország munkavállalóinak egy százaléka heti öt helyett csupán négy napot dolgozott, de ugyanazért a fizetésért.

"A heti 40 órás munkahét elavult dolognak számít" - részletek itt .

A kísérletben a reykjavíki önkormányzat és a nemzeti kormányzat összesen 2500 közalkalmazottja vehetett részt 2015 és 2019 között, beleértve például óvodai dolgozókat, hivatalnokokat és egészségügyi dolgozókat egyaránt. Ez a szigetország munkaképes korú lakosságának mintegy egy százalékát jelenti. A résztvevők a korábbival azonos bérezés mellett folytathatták munkájukat, 40 óra helyett azonban immár csupán 35 vagy 36 órát dolgoztak egy héten.

A négynapos munkahét csökkentheti a munkahelyi stressz és kiégés kockázatát
A négynapos munkahét csökkentheti a munkahelyi stressz és kiégés kockázatát. Fotó: Getty Images

A kísérlet eredményeiről a napokban közölt részletes beszámolót a brit Autonomy és az izlandi Association for Sustainable Democracy (Alda). Elemzésük szerint a csökkentett munkaóraszám nemcsak nem rontotta az érintett munkahelyek produktivitását, de volt, ahol még javulást is előidézett. Mindez szoros összefüggésben állhat a változtatás munkavállalókra kifejtett hatásaival. A résztvevők ugyanis arról számoltak be, hogy kevésbé érezték magukon a stressz és a kiégés jeleit, valamint optimálisabbá vált a munka és magánélet közötti egyensúly az életükben.

"Tanulmányunk azt mutatja, hogy a világ valaha volt legnagyobb kísérlete a rövidebb munkahétről az állami szektorban minden szempontból átütő sikert hozott. Egyben arra utal, hogy az állami szektor megérett arra, hogy a rövidebb munkahét úttörője legyen - és ez más kormányok számára is hasznos lecke lehet" - hangsúlyozta Will Stronge, az Autonomy kutatási igazgatója. A kísérlet olyan jól sült el, hogy azóta Izlandon a munkavállalók 86 százaléka már vagy átállt a rövidebb idejű munkavégzésre, vagy legalább is jogosulttá vált rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.