Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Ez a leggyakoribb nyári fertőző betegség, mégis alig ismerjük
Ha megnézzük a magyarországi fertőző betegségekről szóló statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a nyári hónapokban a Campylobacter-fertőzés fordul elő a leggyakrabban. Új kutatások szerint ez a hasmenésessel és hányással járó betegség egyre veszélyesebbé válik.
"Ők csak azt teszik, amit szoktak: kihasználják a lehetőséget"
Miközben mindenki a pandémia miatt aggódik, a kiberbűnözők a korábbinál jóval nagyobb erővel támadják az egészségügyi rendszereket. Tevékenységük szó szerint halálos fenyegetést jelent, alkalmasint magyar betegekre is. Miért vált e terület a hackerek egyik fő célpontjává, azon kívül, hogy kaptak a járvány adta alkalmon? Erre kerestük a választ.
Koronavírus: miért hiszik annyian, hogy a vakcinák meddőséget okoznak?
A koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatban a kezdetektől fogva számos tévhit kering, amelyek a bizonytalankodók egy részét sikeresen el is riasztják az oltástól. Mint például az a téves elképzelés, miszerint az mRNS-alapú vakcinák terméketlenséget okozhatnak.
Szabad-e megtartani az olimpiát? Ettől félnek a szakemberek
Olimpiai játékokat összesen háromszor mondtak le: 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben. Mindhárom esetben az ok világháború volt. Vajon egy világjárvány miatt az egy évvel elhalasztott 2020-as tokiói olimpia végleg lekerül a napirendről, vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fittyet hányva a kockázatokra mégis megrendezi a világ legnagyobb nemzetközi eseményét?
Mit jelent az éhgyomor?
A vérvizsgálat az egyik legalapvetőbb és leggyakrabban alkalmazott diagnosztikai módszer az egészségügyben. Segítségével számos testi funkció jól ellenőrizhető, bizonyos esetekben viszont az elfogyasztott ételek kihatással lehetnek az eredményekre, ezért ilyenkor éhgyomorra kell levenni a mintát a páciensektől. Lássuk, mit jelent ez a gyakorlatban.
Mikor menjünk orvoshoz? (x)
Az elmúlt időszak komoly próbatétel volt mindenki számára, és a kisebb-nagyobb betegségek esetén inkább otthon kúráltuk magunkat, mondván: ez nem olyan súlyos, mint a koronavírus. Egyes eseteknél azonban felvetődik a kérdés - vajon mikor jön el az a pont, amikor már nem halogathatjuk tovább.
Koronavírus: új, "olimpiai" variánstól tartanak Japánban
Tízezreket várnak a világ minden tájáról a nyári tokiói olimpiára. A szigorú óvintézkedések és járványügyi szabályok ellenére japán orvosok aggódnak, hogy mi lesz az eredménye, ha a vendégekkel érkező különféle koronavírus-variánsok egy helyen összpontosulnak és esetleg keverednek.
Így irtja a koronavírust a Szputnyik V
Magyarországon az emberek többsége az mRNS alapú koronavírus elleni vakcinákra, különösen a Pfizer-BioNTech termékére esküszik, ami erős védettséget alakít ki. Egy másik korszerű technológia a vektorvakcináké, amelyek valamivel lassabban, de a kutatások szerint hosszabb ideig tartó védettséget hoznak létre. E módszer működését mutatjuk be.
Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.