Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Okozhatnak-e fülzúgást az mRNS-alapú vakcinák?
Egy neves amerikai oltásszakértő furcsa tünetet tapasztalt nem sokkal az után, hogy megkapta a második részoltást az egyik mRNS-alapú vakcinából. Azóta igyekszik kideríteni, összefüggésbe hozható-e valamilyen módon az oltás után kialakuló fülzúgás a vakcinákkal.
Harctéri sebek: mutatjuk, mi változott
A 19. század óta a háborús sebek okozta halálozás folyamatosan csökkent, mivel a sebészek olyan módszereket fejlesztettek ki a sérülések ellátására és a sebek kezelésére, amelyek még a harctéren megakadályozták a sebesültek állapotának romlását, és esélyt teremtettek a felépülésre.
A hadiorvoslás története: így javultak a túlélési esélyek
A 19. század óta a háborús sebek okozta halálozás folyamatosan csökkent, mivel a sebészek olyan ellátási rendszereket fejlesztettek ki, amelyek segítségével a sebesülteket gyorsan el lehet szállítani a csatatérről a frontkórházakba, ahol megfelelő kezelésben részesülhetnek.
Háborúban minden más: a menekülés és túlélés pszichológiája
Már több mint két hete tart Oroszország háborúja Ukrajna ellen. Úgy tűnik, hogy ez nem túl hosszú idő, de két hét a halál torkában vagy menekülés közben komoly változásokat okoz az emberek lelkében. És ezekkel nehéz megküzdeni. Ukrán pszichológusok mondták el véleményüket.
Pusztítóan hathat a koronavírus a szív- és érrendszerre
Azt eddig is tudtuk, hogy a koronavírus-fertőzés után egyeseknél kialakuló hosszú COVID az egész szervezetet érintheti. Egy új tanulmány szerzői húszféle szívrendellenesség kockázatát vizsgálták fertőzésen átesett veteránoknál. Meglepő eredményre jutottak.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.