Erre számíthat hétfőtől több ezer iskolás

Hétfőn kezdődik az ország egyik legnagyobb iskolai egészségvédő programja, az úgynevezett HAPPY-hét - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 12. alkalommal hirdeti meg a tematikus egészséghetet az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, melyhez idén több mint 800 nevelési-oktatási intézmény csatlakozott - közölte a szervezet.

gyermekkori elhízás
Világszerte egyre nagyobb probléma a gyermekkori elhízás. Fotó: Getty Images

A program keretében játékos formában több ezer fiatalnak magyarázzák el az egészségtudatos viselkedés alapjait. Sok egyéb mellett például azt is, hogyan járul hozzá napi - átlagosan - két liter folyadék elfogyasztása egészségünk megőrzéséhez és a megfelelő teljesítőképesség fenntartásához. Valamint azt, hogy a cukros italok túlzott fogyasztása már gyermekkorban elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet. "A HAPPY-hét egyik legfontosabb üzenete, hogy a víz a legjobb szomjoltó" - áll a szervezet közleményében.

A gyermekkori elhízás egyre nagyobb probléma

Ahogy arra az OGYÉI is felhívja a figyelmet: a gyermekkori elhízás egyre több fiatalt érint világszerte. Az Európai Unió tagállamaiban évente körülbelül 400 ezer gyermeknél diagnosztizálnak túlsúlyt és 85 ezernél elhízást. Magyarországon - 2014-es adatok szerint - a 6-8 éves gyermekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Fontos, hogy a szülők odafigyeljenek gyermekük testsúlyára, máskülönben súlyos betegségek kialakulását kockáztatják. Habár a genetikai adottságok is szerepet játszanak ebben, a gyermekkorban előforduló elhízás hátterében igen gyakran életmódbeli tényezők állnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!