Így segítik az ukrán menekülteket a britek

Ingyenesen vehetik igénybe a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) szolgáltatásait a Nagy-Britanniába érkező ukrajnai menekültek. Belgiumban viszont még a befogadás alapvető körülményeivel is gond van egy szakember szerint.

A brit egészségügyi minisztérium és a belügyi tárca csütörtök esti tájékoztatása szerint az ukrajnai orosz invázió elől menekülők azonnali hatállyal, térítésmentesen részesülhetnek kórházi, körzeti orvosi és sürgősségi ellátásban, mindemellett ingyen beadathatják maguknak a koronavírus elleni oltást és egészségügyi szűrővizsgálatokra is jelentkezhetnek.

ukrán menekültek Nagy-Britannia
Az ukrán háború miatt egyre több menekült érkezik az európai országokba. Fotó: Getty Images

A brit kormány külön törvénytervezetet is benyújtott annak jogszabályi garantálására, hogy az ukrajnai menekültek, akik törvényesen érkeztek Nagy-Britanniába, ugyanolyan feltételekkel vehessék igénybe az NHS szolgáltatásait, mint bármely más, nagy-britanniai lakos. Az intézkedés egyelőre hat hónapig érvényes, utána felülvizsgálják.

A gyermekekre is figyelnek

A brit kormány daganatos betegségben szenvedő ukrajnai gyerekek nagy-britanniai kezelését is lehetővé tette: eddig 21, Ukrajnából evakuált gyermek onkológiai kezelése kezdődött meg angliai NHS-kórházakban.

A brit belügyminisztérium közlése szerint eddig több mint 150 ezer nagy-britanniai lakos iratkozott fel a kormány által meghirdetett Homes for Ukraine elnevezésű kormányzati kezdeményezésre, jelezve, hogy készek befogadni ukrajnai menekülteket. A programhoz csatlakozók saját otthonukban vagy más lakóingatlanukban lakbér nélküli lakhatást biztosíthatnak az általuk kiválasztott és megnevezett menekülteknek - egyéneknek vagy családoknak - legalább hat hónapig terjedő időszakra. A brit kormány az ukrajnai menekülteket befogadó brit családoknak havonta 350 font támogatást folyósít.

A magyar egészségügy is egyre több Ukrajnából érkező menekültet lát el, ami különösen nehéz helyzetet teremtett a hazai gyermekorvosoknak - számol be róla cikkében a Szabad Európa.

Elkeserítő állapotokról számol be a belga gyermekjogi biztos

Mindeközben Belgium is igyekszik befogadni az országba érkező ukrán menekülteket, de ahogy arról a The Brussels Times című hírportál ír, a belga gyermekjogi biztos szerint egyelőre katasztrofálisak az ukrajnai háború elől menekülő családok és gyermekek befogadási körülményei Belgiumban.

Bernard De Vos, a Vallónia-Brüsszeli Föderáció parlamentjében elmondott szerdai beszédében kifejtette: a menekültek kénytelenek a hidegben, mosdókat nélkülözve várakozni az elszállásolásra, "ennél rosszabb körülményeket az ukrán határon sem tapasztaltam a múlt héten". De Vos szerint a migrációs hullám kaotikus kezelése miatt a menekülteket kizsákmányolás veszélyezteti Belgiumban. Aggodalmát fejezte ki továbbá a Belgiumba kerülő gyermekek iskoláztatásának megoldatlansága miatt is. Mint mondta, az oktatási szektor már így is túlterhelt, 20 fős osztályok vannak, miközben 8-10 fős osztályokban kellene a gyerekekkel foglalkozni. Belgiumban eddig mintegy 11 ezer ukrán menekültet regisztráltak a hatóságok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!