Gyógyszerhiány fenyegeti Oroszországot

Már egy hónap eltelt azóta, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen. A világ azóta számos szankció bevezetésével próbál hatást gyakorolni az oroszokra. A háború várható következményeinek listájára most már a gyógyszerhiányt is felírhatjuk.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta már több száz vállalat jelentette be, hogy felfüggeszti vagy megszünteti tevékenységét Oroszországban. A kivonuló cégek hadához több nagy gyógyszergyártó is csatlakozott már, köztük az Eli Lilly, a Novartis és az AbbVie is - írta meg a közelmúltban a Fierce Pharma .

A háború okozta pszichológiai traumák legfiatalabb áldozatai a gyerekek: az átéltek olyan komoly lelki sérüléseket idézhetnek elő náluk, amelyek évekkel később sem gyógyulnak be.

Nem hagyják cserben a rákos és cukorbeteg oroszokat

A gyártók azonban ügyelnek arra, hogy az exportszünet csak a nem létfontosságú gyógyszereket érintse. A komoly betegséggel küzdő, állandó gyógyszeres kezelésre szoruló orosz embereket ugyanis nem akarják cserben hagyni. Az Eli Lilly például azt közölte nemrég, hogy a rákos betegek és a diabéteszesek terápiához szükséges gyógyszereket továbbra is biztosítják, minden más viszont elérhetetlenné válik a cég kínálatából. Az oroszoktól jövő bevételt pedig a humanitárius segélyezéssel foglalkozó szervezeteknek ajánlják fel.

gyógyszer
A háború várható következményeinek listájára most már a gyógyszerhiányt is felírhatjuk.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Hasonlóan jár el a Pfizer is. A vállalat a The BMJ beszámolója szerint továbbra is biztosítja azokat alapvető gyógyszereket, amelyek a rákos, illetve a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdő oroszok ellátásához kell. "Ezek szállításának megszüntetése jelentős szenvedést és potenciális életveszélyt okozna az érintett betegeknek" - szögezte le Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.

A Novo Nordisk nevű gyógyszergyártó cég is biztosított mindenkit arról, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az ő készítményeikkel kezelt, nagyjából 650 ezer - jellemzően diabéteszes - orosz beteg továbbra is megkaphassa a szükséges gyógyszereket. Az oroszországi gyáruk ezért továbbra is működik. A vállalat ugyanakkor felfüggesztette az új klinikai vizsgálatokat Oroszországban. Ezenkívül a Bayer és a Novartis is kizárólag alapvető gyógyszereket biztosít ezentúl Oroszországnak.

Van, amiből már most is komoly hiány van

A gyógyszerekkel kapcsolatos szankciók hatása egyébként most még nem igazán érezhető, ám ennek ellenére már most is mintegy 80 készítményből kialakult a készlethiány. Ennek hátterében az a vásárlási hullám áll, amelyet a gyógyszerhiánytól és a tovább erősödő inflációtól való félelem vezérel - számolt be róla a francia közszolgálati RFI cikke a Vedomosztyi című orosz lap nyomán. Mint írták, a hiánycikkek között van egyebek mellett az inzulin és a különböző gyulladásgátlók is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.