Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Álorvosnő gyógyított 13 millió forintért!
Hamis orvosi diplomával dolgozott négy és fél évig egy orvosnő. A nő, aki orvosnak adta ki magát, praktizált kórházban, ügyeletes orvosként is foglalkoztatták. Ezekért a tevékenységekért egyébként több mint tizenhárom és fél millió forintot kapott javadalmazás gyanánt.
A magyar gyógyszeripar története
A fájdalom enyhítése, a betegségek gyógyítása - e gondok megoldására való törekvés az egyik legrégebbi emberi igény. A gyógyszerek készítésével kapcsolatos első, több ezer éves írásos emlékek növényi kivonatok hatásaival foglalkoznak; a magyarországi gyógyszerészet kezdete is a növényi hatóanyagok felfedezéshez kapcsolódik.
Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója
A négy legnagyobb, egészségügyiszakdolgozó-képzésben érintett hazai egyetem, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Hospice Alapítvány, valamint az Országos Mentőszolgálat képviselőiből álló bíráló testület közös értékelésével, majd a díjak és egyéb elismerések odaítélésével zárult a 2014-es Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat.
"Nincs fehér köpeny, orvosi ágy, és fertőtlenítőszag sem"
Ha az ember pszichiáterre vagy pszichológusra bízza magát, igyekszik ezt a legjobbnál megtenni. Ha pedig elégedett, szívesen ajánlja az adott magánrendelést másnak is, hiszen ezen területen talán még fontosabb az ismerős ajánlása, mint máshol.
Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.