Infúzió: közvetlenül a vérkeringésbe

Infúzióval a vénás keringésbe juttatnak folyadékot és általában abban oldott gyógyszert. Leggyakrabban kórházi körülmények között zajlik a kezelés, de ritkán otthon is kaphat a beteg infúziót.

Az infúziós oldatok gyógyszerek, vagyis a kezelést orvos rendeli el. Amikor effajta kúrát kap a páciens, az azt jelenti, hogy a tápcsatorna kikerülésével, közvetlenül a vénás érpályába juttatják a szervezet számára fontos folyadékot, elektrolitokat, gyógyszert.

Hogyan kezdődött?

William Harvey-nek (1576-1657) hívták azt az angol orvost, aki az injekciós terápia elvi alapjait lefektette: tudományos munkásságának központjában a vérkeringés tanulmányozása állt. Még Harvey is megélhette, hogy a gyakorlatban is kipróbálják az intravénás injekció hatását: egy kortársa volt az, aki bor, sör és ópium tinktúra keverékét fecskendezte a kísérleti kutyák vénájába, hogy megfigyelje a hatást. Néhány évvel később egy kieli professzor, Johann Major már emberen is alkalmazta - immár gyógyító célzattal - az új eljárást. Később Sydney Ringer angol farmakológus volt az, aki izolált békaszíven végzett kísérleteket, melyet testen kívül próbált meg életben tartani tápoldat segítségével. A tudós arra a következtetésre jutott, hogy a legjobb eredményt akkor érheti el a kísérletek során, ha a testnedvekkel azonos anyagot tartalmazó oldatot használ. A róla elnevezett, általa alkalmazott oldatot ma is alkalmazzák.

Az infúziós folyadék izotóniás, gyógyító hatóanyagot tartalmazó, sóoldat keverék

Ringer-oldat

Az oldat egy olyan izotóniás sóoldat keverék, melyben az élő szervezetből eltávolított szövetek viszonylag hosszú ideig életben tarthatók, és közben vizsgálható az élettani működésük is. Az oldat a következő összetevőket tartalmazza: nátrium-klorid, kálium-klorid, kalcium-klorid, nátrium-hidrogénkarbonát, és a sejteket védő, illetve tápláló anyagok is kerülnek az oldatba.

Jelentős eredmény

Az, hogy a szakemberek tisztázták a vér- és szövetnedvek ionkoncentrációinak biológiai fontosságát, a szervezet fehérjeháztartásának mechanizmusát, valamint az aminosavak élettani szerepét, az orvostudomány legjelentősebb eredményei közé tartozik. A gyógyszeripar számos olyan speciális infúziós készítményt fejlesztett ki , amelyek a megfelelő időpontban, célzottan alkalmazva életmentő fontosságúak. A számtalan elméleti megállapítás és gyakorlati tapasztalat eredményezte azt, hogy az infúziós terápia annyira jelentőssé vált, amilyennek ma az orvostudomány minden ágában ismerjük.

Általában kórházban

Kórházi feladat a vénás infúzió beadása: csak orvos vagy ápoló jogosult ennek végrehajtására, illetve az ellenőrzésre. (Előfordulhat, hogy a beteg otthon is kap infúziós kezelést.) A szakember felügyelete azért fontos, mert az infúziós kezelésnek lehetnek helyi - elrepedt érfal, paravénásan folyhat az oldat stb.- és általános szövődményei - allergiás reakció, keringési elégtelenség stb. - is. Az infúzió beadásnak pontos, meghatározott menete van. Az infúzió percenkénti cseppszámának sebessége legtöbbször az oldott hatóanyagtól függ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.