Zselébe mártva: új módszer a gyógyszer lenyelésére

Egy amerikai kutatás szerint az emberek csaknem egyharmada küzd a tabletták és kapszulák lenyelésével, most azonban megérkezett a megoldás egy cseresznye ízű zselé formájában.

Ahogyan jön a tél és a hideg, az influenza, megfázás és torokfájás is egyre gyakoribbá válik. Ha pedig megbetegszünk, akkor a tabletták és kapszulák is elkezdenek tornyosulni a polcunkon. Ekkor pedig gyakran felmerül a gyógyszerek nehéz lenyelésének problémája, nemcsak a gyerekek, de a felnőttek életében is.

Szülőként bizonyára mindenki szembesült már azzal, hogy a kicsiknek sokszor nehezére esik a gyógyszerek lenyelése . Márpedig vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk egyszerűbb megoldásokhoz nyúlni, rá kell venni őket, hogy valamilyen módon lenyeljék a tablettákat. Azok, akiknél a gyógyszerek lenyelése egyszerűen megy, fel sem merül, hogy ez nemcsak a gyerekek, de a felnőttek életében is problémát jelenthet, egy amerikai kutatás pedig ezt erősíti meg.

A leggyakrabban felírt, legnépszerűbb gyógyszerek gyakran nemcsak azt a tünetet vagy betegséget szüntetik meg, amelyre kaptuk őket, hanem mellékhatásokat is okozhatnak, befolyásolva szervezetünk mikrotápanyag-ellátottságát. Nézze meg, mire kell figyelni! Azok, akiknek egészben nehezen csúszik a gyógyszer, sokszor házi praktikákhoz nyúlnak, elporlasztják a tablettákat, felbontják a kapszulákat a könnyebb bevétel érdekében, illetve lekvárba, pudingba vagy joghurtba keverve veszik be. Mindez azonban nem jelent tökéletes megoldást. Már csak azért sem, mert egyes gyógyszerek összetörése hatással lehet a hatékonyságukra, kapszula nélkül pedig annak tartalma nem a megfelelő helyen szívódik fel, ráadásul a dzsemek és egyéb édes szirupok vagy joghurtok nem fedik el eléggé a gyógyszerek keserű, kellemetlen ízét, így a gyerek akár a kedvenc ételét is elutasíthatja azt követően, ha gyógyszert keverünk bele. Sőt, előfordulhat, hogy ha valaki még így sem képes bevenni a gyógyszert, és a gyógyszerek bevételét elmulasztja, akkor annak még komolyabb következménye lehet, akár kórházi kezelésre is szorulhat.

A szilárd gyógyszerek bevételét könnyíti meg a zselé

Mostantól azonban egy új módszer kicsiknek és nagyoknak is segítségére lehet a gyógyszerbevételi problémák elkerülésére. A megnedvesíti a száj- és toroküreget, ezzel elősegíti a szilárd gyógyszerek könnyebb lenyelését. A zselé 99 százalékban természetes alapanyagokból készül, ráadásul cukor-és gluténmentes, és bárki által használható 2 éves kor fölött.

- Kórházi ápolás során gyakran találkozunk a tabletták, kapszulák bevételének a problémáival. Ebben az esetben más - a gyerekek számára kevésbé kellemes gyógyszeres kezelésre is van lehetőségünk esetleg infúzió vagy injekció formájában. Néha a kórházból való távozást azonban nagyon megnehezítheti ez a probléma. Hiszen ha a gyerek a kórházban, majd ezt követően otthon sem tudja lenyelni a gyógyszert, a kezelés teljes idejére kórházban kell tartani annak érdekében, hogy a gyógyuláshoz szükséges gyógyszereit más módon tudjuk számára biztosítani - nyilatkozta a kórházi tapasztalatokról Dr. Szabó András gyermekgyógyász professzor, egyetemi tanár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!