Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Egy hal segíthet az amputáltakon
Az emberek régi vágya, hogy a sérülések miatt elveszített végtagokat vissza tudja növeszteni, ahogy például a szalamandrák teszik. Eddig nem értettük a regenerációs folyamat genetikai hátterét, de most egy édesvízi hal hozzásegíthet bennünket a titok megoldásához.
"Senki sem lehet 100 százalékig vegán"
Magyarországon is egyre többen figyelnek oda az étrendjükre, persze, van még hova fejlődnünk - vallja Végh Dóri vegán influencer. Az Egészséghősök pályázat egyik jelöltjével az egészséges életmód fontosságáról, illetve a húsmentes élet szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk.
Így tesz tönkre egy lelki trauma
A poszttraumás stressz szindróma egy szorongásos lelki zavar, amely valamilyen traumatikus esemény után következik be. Kezeletlenül egészen súlyossá válhatnak a tünetek, egy új kutatás azonban fontos felfedezést tett, ami a gyógyítási lehetőségeket is bővítheti.
A fogtisztítás meglepő módjai
A legtöbb ember fogkefét, fogkrémet, fogpiszkálót és fogselymet használ a fogak tisztításához, de ezek használata nem általános a világon. Számos bennszülött nép és a fejlődő országok lakói közül sokan tradicionális technikákat alkalmaznak a fogak tisztítására. Vajon érdemes átvenni valamelyiket?
A kurkuma hihetetlen hatására derült fény
A kurkuma csodálatos képességeiről könyvtárnyi irodalom van már. De az a rákkal szembeni erő, amit nemrégiben állítottak munkába, valószínűleg minden korábbin túltesz. Gyerekek, tinédzserek életét mentheti meg az új eljárás, aminek középpontjában a sárga gyökér hatóanyaga áll.
Ezért éri meg színesen étkezni - infografika
Talán nem véletlen, hogy a világ egyik legegészségesebb és követésre ajánlott konyhája a mediterrán, egyben a legszínesebb is. A színek általában más típusú tápanyagokat jelölnek, ezért minél szélesebb a színskála, annál nagyobb valószínűséggel közelítünk a teljes értékű táplálkozáshoz.
Mérés, amely kimutatja a várható térdfájdalmat
A legtöbb ember többször is találkozik térdfájással az élete során, hiszen ezt az ízületet gyakran éri komoly, sérülési kockázattal járó terhelés. Olykor minden előjel nélkül következik be a sérülés, jelenik meg a fájdalom. Egy új módszer azonban egyetlen méréssel segít megjósolni, hogy fennáll-e a térdkalácsficam veszélye.
A vitaminok eredménye: drága vizelet
A táplálék-kiegészítők hatásait vizsgáló nemrég bemutatott metatanulmány, amely 277 korábbi klinikai vizsgálat eredményeit összegezte, arra a következtetésre jutott, hogy szinte az összes vitamin- és ásványianyag-kiegészítőre igaz: nem játszanak szerepet a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelemben, vagy az élettartam meghosszabbításában.
Jön a rákpusztítás új csodafegyvere
A zsír alkalmazása úgy tűnik, hatalmas ötlet, és komoly áttörést hozhat a kemoterápiában. A csalinak és álcázásnak használt zsírral olyan új gyógyszeradagoló rendszert dolgoztak ki, amely könnyen képes átverni a daganatokat, és beléjük juttatni a kemoterápiás gyógyszereket. Ezek így csekély mellékhatásokkal hatékonyan megsemmisíthetik a beteg sejteket.
10 módszer, hogy ne stresszeljünk - infografika
A stresszt folyamatos feszültségnek, tartós nyomásnak, nem múló idegességnek írnánk le a legtöbben, amihez az esetek többségében azt is hozzátennénk, hogy kellemetlen állapot. Ráadásul ez nem csak egy érzés, súlyos betegségeket válthat ki. Hogyan tarthatjuk távol magunkat a stressztől? Ezt mutatja meg infografikánk.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.