Az orvoshiányra ez lehetne a megoldás

A nyári szabadságolások miatt júliusban és augusztusban sok helyen elmaradnak bizonyos szakrendelések. Az Újratervezés orvoscsoport szerint lehetne javítani a helyzeten, míg az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, az ellátás folyamatos.

Országszerte több kórházban is hetekig szünetelnek bizonyos szakrendelések: a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban az urológiai, a bőrgyógyászati , illetve a belgyógyászati szakrendelések nem fogadnak betegeket, de például Kazincbarcikán is hasonló a helyzet - hivatkozik az Index és az RTL Híradó információira az Infostart .

A továbbfoglalkoztatás lehet a megoldás

Az Újratervezés orvoscsoport szerint nem új keletű a probléma. "Negyven éve dolgozom az egészségügyben, és mindig probléma volt nyáron, ha nem is ekkora. Most viszont évek óta folyamatosan csökken a humánerőforrás , a szakorvosok nagyon nagy létszámban, egy teljes generációnyi ember hagyta el vagy az országot, vagy a közalkalmazotti szférát. A 30-50 év közötti derékhadról beszélek, akik szakorvosok" - nyilatkozta lapnak az egyik alapító, Lénárd Rita, aki szerint lehetne javítani a helyzeten, méghozzá úgy, ha a nyugdíjkorhatárt elért szakorvosok továbbra is állományban maradhatnának.

Nyáron sok orvos hiányzik a szakrendelésekről
Nyáron sok orvos hiányzik a szakrendelésekről. Fotó: 123rf.com

"Ha az idősebb orvos, szakorvos szeretne tovább dolgozni, akkor a munkahelynek be kell adni egy kérvényt a továbbfoglalkoztatásra, és ez egy hosszú, bonyolult adminisztratív úton a kormány elé kerül, ők döntenek ez ügyben" - szögezte le, majd hozzátette: a folyamat sokszor megakad, vannak olyan szakorvosok, akik már évek óta várnak.

Egy magyar betegnek nem csak egy német, de egy lengyel vagy román sorstársánál is többet kell várnia a legújabb gyógyszerek befogadására, ennek pedig súlyos következményei is lehetnek. Részletek a cikkben .

"Jó lenne, ha ezt a rendeletet egész egyszerűen eltörölnék, de azzal is lehetne javítani a helyzeten, ha a bent fekvő kérelmeket elbírálnák, megengedve a továbbfoglalkoztatást."

A szaktárca szerint nincs probléma

Az RTL Klub megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát az ügyben, ahonnan azt az információt kapták, hogy az ellátás folyamatos, és bár előfordul, hogy ideiglenesen egy másik intézmény fogadja a betegeket, erről mindenkit tájékoztatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, de nyugaton, délnyugaton hosszabb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Néhány helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!