Magyar orvosok választották szét a sziámi ikreket

Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket.

Magyar orvosok választották szét a fejüknél összenőtt bangladesi ikerlányokat. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleménye szerint a végső szétválasztó műtétet - az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozást - a dakkai központi katonai kórházban (CMH) helyi idő szerint csütörtök hajnalban kezdték el a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével. Az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek.

Veszélyes az ikerterhesség? Bár sokan szeretnének családtervezési vállalásaiknak egyetlen szüléssel eleget tenni, az ikerterhességet a később felsorolandó okokból, kóros állapotnak tekintjük. Kattintson a részletekért!

Komoly orvostudományi siker

A beavatkozással nem csak a két hároméves kislánynak teremtették meg a jobb élet lehetőségét, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak, mert új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat - olvasható az alapítvány közleményében.

Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt ikerlányokat. Fotónk illusztráció, forrás: 123rf
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt ikerlányokat. Fotónk illusztráció, forrás: 123rf

Az alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben 15 évnyi hazai és 7 évnyi missziós tevékenység után kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására. A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű "Operation Freedom"-nak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat első fázisában 2018-ban szintén Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóér-szakaszt. A második - plasztikai sebészeti - fázis, amelynek során beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert, Budapesten Pataki Gergely vezetésével történt meg. A műtétsorozat harmadik fázisa a végső szétválasztás volt Csókay András vezetésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!