Veszélyben vagyunk a manikűrösnél

Egy látogatás a fodrásznál vagy a pedikűr-manikűr szalonba komolyabb veszélyeket rejthet, mint a legtöbben gondolnák.

Még a külső megjelenésükre kevésbé adó emberek is felkeresnek időnként egy fodrászszalont, a nők jelentős része pedig pedikűrös vagy manikűrös szolgáltatásait is igénybe veszi néha. Ezek a szépészeti szalonok széles kínálattal várják a vendégeket vágástól a festésen át a műkörmök ragasztásáig. Az ehhez használt eszközöket azonban sokszor fertőtlenítés nélkül használják több ügyfélen, így baktériumokat és gombás fertőzéseket terjeszthetnek.

Körmeink ezt árulják el egészségünkről Ha a szem a lélek tükre, akkor a köröm az egészségé. Kézfejünk nagyon sok mindent elárul arról, hogy milyen állapotban van a szervezetünk - csak meg kell tanulni értelmezni a jeleket. Kattintson a részletekért!

Az ügyfelek és a dolgozók is megbetegednek

Egy felmérés keretében New Jerseyben 90, köröm- és fodrászszalont rendszeresen látogató embert kerestek fel, akiről részletes egészségügyi leírást készítettek, illetve kíváncsiak voltak általános higiénés ismereteire is. A megkérdezettek 42 százalékánál jelentkezett már valamilyen bőrprobléma, 10 százalékuk pedig gombás fertőzést is tapasztalt egy-egy szalonlátogatást követően. A legtöbben égő, viszkető érzésről panaszkodtak bőrük egy részén, illetve sokaknál láb- és körömgomba is kialakult és a körmük is elszíneződött. Hatból egy ember légúti allergiára utaló panaszokat - orrfolyás, égő szem, fejfájás - is tapasztalt.

A nem megfelelően tisztított eszközök gombás fertőzést is okozhatnak
A nem megfelelően tisztított eszközök gombás fertőzést is okozhatnak

Nagyobb arányban jelentkeztek a tünetek a körmöshöz, mint a fodrászhoz járók körében. A kutatás persze leszögezi: bár a panaszok egy fodrász- vagy körmös szalonból hazajőve jelentkeztek, nem jelenthető ki, hogy a tüneteket kiváltó gombás vagy bakteriális fertőzést egyértelműen ott szedték össze.

A Rutgers School of Public Health végzett egy másik kutatást is, amely 68, körömszalonban dolgozó ember egészségét mérte fel. Főként ázsiai nők dolgoztak ezekben az üzletekben, nagy részük pedig elismerte, hogy voltak olyan egészségi panaszaik, amelyeket a munkájukhoz kötnek. Sok szalonban problémát okozott az is, hogy a dolgozóknak angolul tartottak tréningeket, nem az anyanyelvükön, ezért sok dolgot nem is értettek meg belőle. Emiatt az alapvető fertőtlenítési technikákról is hiányosak voltak az ismereteik.

Mire figyeljünk a szalonban?

Az Észak-Westchester Kórházban dolgozó Dr. Debra Spicehandler azt javasolja, hogy a körömszalont felkeresők győződjenek meg róla, hogy az ott dolgozók megfelelő módon fertőtlenítik az eszközöket, amelyeket használnak. Érdemes olyan helyeket felkeresni, ahol a higiéniára jól látható módon ügyelnek, például a pedikűr során használt lábfürdőbe eldobható bélést tesznek. Ha pedig véletlenül megvágnak minket, gondoskodni kell a megfelelő fertőtlenítésről és sebkezelésről. Amennyiben a seb nem gyógyul megfelelően, a bőr pedig bepirosodik és megdagad körülötte, keressük fel háziorvosunkat.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!