Változásra van szükség a gyermekorvosi ellátásban

A járványhelyzet egyik napról a másikra változtatta meg az alapellátás megszokott rendjét, és felszínre hozott régóta megoldatlan problémákat - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.

A szakember szerint az egyik legnagyobb probléma az elöregedett házi gyermekorvosi hálózat. A HGYE szerint öt-tíz éven belül ugrásszerűen nő majd a rendszerből távozó orvosok száma, emiatt pedig sok helyen fenntarthatatlanná válhat az ellátás. Most ezt egyik pillanatról a másikra megtapasztaltuk - mondta Póta György, arra utalva, hogy a járványhelyzet miatt a 65 év feletti orvosok "kivonódtak" a betegellátásból.

koronavírus, gyermekorvos, gyermekorvosi ellátás, koronavírus egészségügy
"Nem minden esetben kell a gyereket látnia az orvosnak ahhoz, hogy terápiát javasoljon."Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ez lenne a megoldás

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti egészségügyi ellátás egyes elemei azonban jónak és működőképesnek bizonyultak, így ezeket a gyermekorvosok szerint “békeidőben” is meg kellene tartani. Ide tartozik a telefonos konzultáció, a telemedicina alkalmazása és az e-recept rendszere is. Nem minden esetben kell a gyereket látnia az orvosnak ahhoz, hogy terápiát javasoljon - fogalmazott Póta György.

"Hónapok kellenek, hogy az egészségügyben visszaálljon a rend" - véli Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A teljes cikkért kattintson ide!

A HGYE szerint olyan - általuk régóta hangoztatott - struktúrát kell kialakítani, amely rugalmas, lakosságközeli, és bizonyos területeken és szintig köztes szakellátást is biztosít. Ezek a praxisközösségek vagy csoportpraxisok lehetnének, de mindenképpen egy team-munkára támaszkodik az ellátás. Ugyanakkor, amíg ezeknek az ellátási formáknak a finanszírozási háttere nincs kimunkálva, addig ezek csak filozófiai gondolatok maradnak - fűzte hozzá.

Mi legyen az igazolásokkal?

Az egyesületi elnök megemlítette azt is, hogy az óvodák és bölcsődék újranyitásával ismét felszínre került az orvosi igazolások kérdése. Felvetette, hogy ha nem kötelező a gyermeknek megjelennie a rendelésen, és neki a szülőre hagyatkozva kell igazolással egészségesnek nyilvánítania a gyereket, akkor miért nem fogadja el az adott intézmény a szülőtől azt, hogy gyermeke egészséges.

Meglepő eredmény: könnyebben fertőződnek meg koronavírussal azok, akik nyáron otthon maradnak - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!