Újra rózsaszínbe borult a Lánchíd

Tizedik alkalommal rendezték meg azt a sétát vasárnap, amely a mellrákra, a megelőzés, a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon Budapesten.

A sétán részt vett számos közéleti személyiség, köztük Schmittné Makray Katalin, a rendezvény fővédnöke, valamint Ungár Anikó bűvész, Tóth Gabi és Tóth Vera énekesek, Detre Diána szörfolimpikon, Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor és Dobó Kata színművészek.

A menet a Magyar Tudományos Akadémia elől indult, ahol délután különböző programokkal, egyebek mellett koncertekkel, szűrővizsgálatokkal és önvizsgálatra való oktatással várták az érdeklődőket.

A résztvevőket a Magyar Légierő Zenekar muzsikája kísérte a Lánchídon át Budára: a Clark Ádám téren a szülinapi tortát jelképező virágágyást gyertyákkal világították meg, majd az "Egészségre fel!" mondatra mindenki a feje fölé emelt egy rózsaszín lapot.

"A legnagyobb eredménye ennek a tíz évnek, hogy ma már nem szégyen beszélni a mellrákról, nem tabu többé a téma" - hangsúlyozta Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke a sétát megelőző sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. Mint mondta, ha "nevén nevezzük" a dolgot, van esély legyőzni a betegséget. A figyelemfelhívó akciónak köszönhetően egyre többen, Magyarországon a nők 46 százaléka megy el szűrésre, 5 százalékkal többen, mint az előző évben.

"A 45-60 év közötti nők mindenképpen menjenek el a szűrővizsgálatra, és mivel egyre több fiatalnak kell szembenéznie ezzel a betegséggel, számukra a rendszeres önvizsgálat javasolt. Ma már helyreállító műtéteket is végeznek OEP támogatással" - tette hozzá.

Vass László, az egyesület főtitkára elmondta: az orvostudomány nagyon sokat fejlődött és így a mellrák, ha időben észre veszik, 95 százalékban gyógyítható. Az első mellrákellenes séta évében a nők 38 százaléka ment el szűrésre, az idei első félévben ez 46 százalékra emelkedett, tehát 40 ezerrel több nőt szűrtek.

Az eseményen bemutatkozott Kozó Liza, aki 30 éves korában szembesült a betegséggel és szerencsésen meggyógyult. Ungár Anikó arról beszélt, hogy túl a 60-on is oda kell figyelnünk magunkra, Detre Diána a sport és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. Sebestyén Márta előadóművész a sporton és a szűréseken kívül az éneklés jótékony hatását említette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!