Új rendszer léphet életbe, követhetőbb lesz a betegút

Új betegút-követő rendszert hoztak létre, ami nagyban megkönnyíti az orvos-beteg kommunikációt és az egészségügyi intézmények munkáját is segítheti.

A felhasználó szakemberek és páciensek visszajelzései alapján fejlesztették és fejlesztik tovább a Magyarország e-egészségügyi rendszeréhez, az EESZT-hez kapcsolódó digitális betegút-menedzsment rendszert, a Dr. BetMentszámol be az Infostart a Roche sajtóközleményéről.

Konzultálni is lehet majd a neten

Az újító internetes applikáció, amelynek első verzióját a Roche Magyarország által alapított Magyar Személyre Szabott Egészségügy Fejlesztéséért Alapítvány (SzEFA) adományozta a magyar államnak, a jövőben újabb kórházak bevonásával, több betegségtípusra kiterjesztve fejlődik majd. A Belügyminisztérium, az Országos Kórházi Főigazgatóság, az öt érintett kórház és a SzEFA a közös fejlesztés elősegítése érdekében együttműködési megállapodásokat kötött.

Egyebek mellett kezelési tervet, időpontfoglalási rendszert és konzultációs lehetőséget kínál majd a felhasználóknak, azaz a háziorvosnak, a szakorvosnak, az ellátásszervezőnek és a páciensnek az a webapplikáció, amellyel a jövőben tervezhetőbbé és követhetőbbé tehető a betegút az alapellátástól a szakorvosi kezeléseken át az utógondozásig, illetve a terápiák elemzéséig – írja a portál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az Alpokalján néhol zápor, zivatar előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.