Te is rögtön megnyitod a leleted, amint megérkezik? Ezért lehet kockázatos

A legtöbben azonnal megnézik a labor- vagy más vizsgálati eredményeket, amint megérkeznek, még mielőtt beszélnének az orvosukkal. Ez azonban nem feltétlenül a legjobb döntés mindenkinek.

Te is alaposan átnézed a különböző vizsgálatok eredményeit, amint azok megjelennek az EESZT-ben, még azelőtt, hogy találkoznál az orvosoddal? Egy friss kutatás szerint a felnőttek több mint kétharmada így tesz, különösen az idősebb nők körében gyakori ez a szokás. A tanulmány viszont arra is rávilágított, hogy az emberek nagyon eltérő mértékben értik a vizsgálati eredményeiket: a résztvevők kevesebb mint 35 százaléka mondta azt, hogy nagyon jól érti a leleteit.

„Egyszerre szeretem ezt a gyakorlatot, és félek is tőle” – mondta Dr. Diana Wilkins, a Buffalo Egyetem családorvostanának klinikai adjunktusa az EverydayHealth.comnak. „Nagyszerű, ha a betegek tájékozottak. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy laborérték a normáltartományon kívül esik, mégis teljesen elfogadható. Ez pedig felesleges aggodalmat kelthet.”

Megnézhetem a leleteket orvos nélkül?

„Olyan korban élünk, amikor az emberek néhány mozdulattal azonnal hozzáférnek szinte bármihez a telefonjukon. Ugyanezt várják el az egészségügyi ellátástól is” – mondja Dr. S. Trent Rosenbloom, a Vanderbilt Egyetem orvosi informatikai professzora. Több ok is szólhat amellett, hogy rögtön elolvasd az eredményeidet.

  • Az orvosok gyakran elfoglaltak, ezért nem mindig tudnak azonnal kapcsolatba lépni veled, amikor elkészül a leleted. Ha nehezen viseled a várakozást, az eredmények megtekintése segíthet enyhíteni a bizonytalanságot és a feszültséget. 
  • Ha rögtön elolvasod az eredményeidet, lesz időd átgondolni őket és összegyűjteni a kérdéseidet. Így sokkal tájékozottabban beszélhetsz az orvosoddal. 
  • Ha csak az orvosnál szembesülsz egy rossz hírrel, előfordulhat, hogy a megrázkódtatás miatt nehezebben tudsz figyelni a részletekre vagy a további teendőkre.
Középkorú férfi orvosi papírokat tart a kezében, aggódó tekintettel.
Nem mindenkinek jó, ha egyedül tanulmányozza a leleteit. Fotó: Getty Images

Miért nem mindig jó ötlet azonnal elolvasni a leleteket?

Bár az eredmények gyors megtekintésének vannak előnyei, a szakemberek szerint akadnak hátrányai is.

„Nagyon sok múlik azon, hogyan készül és hogyan értelmezhető egy laborjelentés” – mondja Wilkins. „Minden eredményt az adott beteg teljes egészségi állapotának ismeretében kell értékelni.”

  • Lehet, hogy nem fogod pontosan érteni, mit látsz. A képalkotó vizsgálatok leletei például elsősorban egészségügyi szakembereknek készülnek. 
  • Ha az interneten próbálod megfejteni az eredményeket, érdemes tudnod, hogy a keresési találatok gyakran a legrosszabb forgatókönyveket emelik ki. Ez pedig könnyen fokozhatja a szorongást és a félelmet.

Akkor most mi a jó döntés?

Ha bizonytalan vagy a döntésben, az orvosok szerint érdemes néhány szempontot mérlegelned.

  • Légy őszinte magadhoz. „Ha tudod magadról, hogy képes vagy nyugodtan kezelni az eredményeket, és nem esel pánikba, akkor számodra megfelelő lehet az előzetes tájékozódás” – mondja Wilkins. „Ha viszont attól tartasz, hogy félreértenéd a leletet, jobb lehet megvárni az orvosi magyarázatot.” 
  • Ha nem szeretnél önállóan szembesülni a leletekkel, módosítsd az értesítési beállításokat az EESZT-ben, hogy ne kapj jelzést új dokumentum érkezéséről. 
  • Egy mély lélegzetvétel vagy más egyszerű relaxációs technika segíthet csökkenteni a stresszt, mielőtt megnyitnád a leletet. 
  • Ha a leletek láttán bizonytalan leszel vagy rosszul érzed magad, keresd fel az orvosodat.

Kapcsolódó cikk

EESZT: mi mindenre használható? – Mutatjuk, hogyan tudsz eligazodni rajta
EESZT: mi mindenre használható? – Mutatjuk, hogyan tudsz eligazodni rajta

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!