Túlságosan függünk a gyógyszerektől?

Mit tesz ön, ha fáj a feje? Iszik egy nagy pohár vizet, lefekszik pihenni egy jól kiszellőztetett szobába, vagy egyből a gyógyszeres doboz után nyúl és bevesz valamit? Az utóbbi megoldás az elterjedtebb - de vajon milyen hatással van az életünkre a rengeteg gyógyszer?

Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a világon a gyógyszerfogyasztás. Egy 2010-es, a The Henry J. Kaiser Family Foundation megbízásából készített gyógyszerekre kiadott vények száma. Egy másik, 2014-es kutatás szerint az amerikaiak 48 százaléka szedett legalább egyféle vényköteles gyógyszert a kérdésfeltevést megelőző harminc napban, 31 százalékuk pedig kettő vagy több fajta vényköteles szert vett be ugyanezen idő alatt – ez nagyjából 5-6 százalékkal több, mint a 15 évvel korábbi arány.

A vény nélkül kapható gyógyszerek is legalább ilyen elterjedtek: az amerikai Consumer Healthcare Products Association felmérése szerint a felnőttek 81 százaléka nyúl ilyen gyógyszerekhez, ha kisebb panaszokat tapasztal.

Ezen adatok szerint az emberek nagyon sokszor gyógyszerektől várják azt, hogy jobban legyenek és az egészségügyi panaszaik csökkenjenek – még azokban az esetekben is, melyeknél a krónikus betegségek ellen hatékonyan (akár a gyógyszereknél is hatékonyabban) tehetünk az életmód megváltoztatásával.

Számos gyógyszert csak vényre adnak ki, melynek megírását szigorú szabályok rögzítik. Mi van a vényen, és mi nem hiányozhat? Kattintson és megtudhatja!. A vérnyomáscsökkentők a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak. „Úgy gondolom, ennek meglehetősen egyszerű oka van. Az emberek számára sokkal könnyebb egy tablettát bevenni, mint megváltoztatni az életmódjukat, lefogyni vagy elkezdeni sportolni” – mondja dr. Ravi Hira, a houstoni Baylor College of Medicine kardiológus kutatója.

Bár gyógyszert szedni tényleg könnyű, bizonyos szerek hosszú távú alkalmazásának súlyos és káros következményei is lehetnek. Az opioid-származékokat tartalmazó fájdalomcsillapító gyógyszerek nagyon népszerűek, de könnyen függőség alakulhat ki velük szemben.

Az amerikai National Institute on Drog Abuse (NIDA), a gyógyszeraddikcióval foglalkozó szervezet szerint mintegy 2,1 millió felnőttnél alakult ki függőség. Mivel ezek a gyógyszerek az agynak azon részére is hatnak, melyek a jól-létért és élvezetért felelősek, könnyű őket a hangulat „javítására” használni. A halálesetek száma is aggodalomra adhat okot: 2009-ben közel 15.500 ember veszítette életét opioid-túladagolás következtében, ami 20 év alatt 300 százalékos növekedést jelent. A The Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent kutatás szerint minél magasabb dózist szed valaki rendszeresen ezekből a típusú fájdalomcsillapítókból, annál nagyobb a véletlen túladagolás esélye.

A gyógyszertúladagolás miatti halálesetek mellett az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb probléma a túlzott antibiotikum -fogyasztás jelenti. Az orvosok rengeteg antibiotikumot írnak fel (például felső légúti megbetegedésekre, torokfájásra) feleslegesen: a szakemberek szerint antibiotikumokra csak az esetek nagyjából 10 százalékában lenne szükség, ennek ellenére a valódi arány közel 73 százalék.

Ennek a túlzott gyógyszerfogyasztásnak a következménye, hogy egyre több olyan baktériumtörzs van, mely ellenáll az antibiotikumoknak. Ezeket sokkal nehezebb gyógyítani, és az egészségünkre is súlyosabb hatással vannak. Évente nagyjából 2 millió amerikai fertőződik meg ilyen baktériumokkal, és sajnos 23.000 halálos áldozata is van a gyógyszerrezisztens törzseknek.

Mindenre tablettáktól, gyógyszerektől várjuk a megoldást?

„Az elmúlt 70 évben a kórokozók bizonyították, hogy szinte minden antibiotikummal szemben ellenállóbbak. Minél több antibiotikumot használunk, annál gyorsabban képesek teljesen rezisztenssé válni” – mondta dr. Steve Solomon, az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) antibiotikum-rezisztenciával foglalkozó irodájának vezetője. „Ha valóban olyan betegséggel nézünk szembe, melynek gyógyításához antibiotikum szükséges, akkor ez a legjobb módszer a baktériumok ellen. De a felmérések azt mutatják, hogy az esetek felében az antibiotikumokat szükségtelenül vagy éppen rossz dózisban szedik. Ez pedig felgyorsítja a gyógyszerrezisztens kórokozók kialakulását.”

Milyen következményei lehetnek ezeknek a rossz szokásoknak, a felesleges vagy éppen túlzott gyógyszerszedésnek? Hogyan hat az egészségünkre, hogy egyszerre többféle vényköteles gyógyszer is alkalmazunk, emellett ezt a „koktélt” vény nélkül kapható szerekkel is kiegészítjük? Michael Wincor, pszichiáter és gyógyszerészprofesszor szerint különösen veszélyes lehet, ha valaki többféle gyógyszer szed, főként ha ezeket több orvos írta fel neki. A különböző szakemberek ugyanis ritkán egyeztetnek egymással. „Ha például valaki kellemetlen tüneteket tapasztal magán, könnyen azt hiheti, hogy rosszabbul van, pedig valójában csak a gyógyszerek mellékhatásaival találkozik. Ráadásul sok gyógyszer olyan kölcsönhatásba léphet egymással, amelyek még rosszabb és látványosabb tünetekkel járnak.” Minél több tehát a gyógyszer, annál több a mellékhatás.

A túl sokáig szedett gyógyszerek is problémákat okozhatnak. Több kutatás foglalkozott már például az orális fogamzásgátlók vagy a vérhígítók negatív hatásaival. Néhány gyógyszer éveken keresztül alkalmazva ugyanis növelheti bizonyos súlyos betegségek kialakulásának esélyét.

Mi lehet a túlzott gyógyszerfogyasztás és –felírás hátterében? A szakemberek szerint több ok is közrejátszhat ebben: az elidősödő társadalomnak egyre több gyógyszerre van szüksége, az öregedéssel együtt járó betegségek kezelésére. A túlzott gyógyszerfelírást okozhatja az is, hogy az orvosok túlterheltek, nincs elég idejük egy-egy betegre, és gyógyszert felírni gyorsabb és egyszerűbb, mint alaposan átbeszélni az egyéb lehetőségeket (például az életmódváltást). Az is gyakori, hogy a beteg hall egy gyógyszerről vagy korábban egy hasonló panaszra már bevált neki valami, és egyszerűen „leadja” a rendelést az orvosának, ő pedig kérdezés nélkül írja fel az újabb és újabb pirulákat.

Mit tehetünk a túlzott gyógyszerfogyasztás ellen? A legegyszerűbb természetesen az, hogy feleslegesen nem szedünk gyógyszert , különösen kisebb panaszokra nem, hanem ezeket megpróbáljuk alternatív, komplementer módszerekkel kezelni – a gyógyszereket, vagyis a „nagyágyúkat” tartogassuk arra az esetre, amikor tényleg rosszul vagyunk. Ha krónikus betegségről van szó, akkor érdemes minél többet megtudnunk a betegségről, informálódjunk például a gyógyszereken kívüli kezelési lehetőségekről (például speciális étrendekről, gyógytornáról; gyógynövényekről stb.), de azokról a gyógyszerekről is, amelyeket egy-egy adott kórképre ajánlanak. A legfontosabb azonban az orvos és beteg közötti kommunikáció.

Beszéljük meg az orvosunkkal, hogy milyen gyógyszereket vagy étrend-kiegészítőket szedünk (így elkerülhetjük a kellemetlen kölcsönhatásokat), vezessünk étkezési naplót, jegyezzük fel, hogy bizonyos gyógyszereknél milyen mellékhatásokat tapasztaltunk. Ha pedig bizonytalanok vagyunk, kérdezzük meg orvosunkat, gyógyszerészünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!