De vajon miért nem tudunk kérdezni a rendelőkben, illetve hogyan tudjuk a legkönnyebben kifaggatni az orvost? A témáról dr. Stauder Adrienne pszichiátert, pszichoterapeutát, a Semmelweis Egyetem docensét kérdeztük.
Mik az orvos-beteg kommunikáció legfőbb problémái, milyen nehézségekkel szembesülnek a betegek és az orvosok?
dr. Stauder Adrienne: Alapvetően kétféle problémáról van szó: előfordul, hogy a megfelelő információ az orvoshoz nem jut el a betegtől, de arra is van példa, hogy az orvostól nem jutnak el a betegig azok az információk, amelyek a vizsgálataira, kezelésére vonatkoznak. Gond az is, ha a tudnivalók ugyan eljutnak a felekhez, de nem pontosan, illetve elfelejtődnek, elkavarodnak. Tehát az információra mindkét félnek megfelelő mennyiségben és minőségben van szüksége, az ideális az lenne, ha rendszer így működne.
Ez azonban nem mindig van így. Az orvos például adja magát, mint információforrás, de a kommunikációs készségek nem mindig megfelelők. Emiatt figyelnek arra már a képzésüknél, hogy a problémaforrásokra fölhívják a figyelmüket, megismertessék velük azokat a technikákat, amelyekkel növelni lehet az információcsere hatékonyságát. Fontos tudniuk például azt, hogy milyen kérdéseket kell feltenniük, milyen kérdezéstechnikát kell követniük, hogyan tudnak olyan beszélgetést kezdeményezni, ami nehéz témákat érint. A képzés során arra is figyelnek, hogy megtanítsák az orvosoknak azt, hogy teret adjanak a betegek kérdéseinek.
A beteg oldaláról mi a helyzet, ott mi segíti a jó kommunikációt?
dr. Stauder Adrienne: Fontos, hogy a panaszokat jól soroljuk fel, mindenről pontosan számoljunk be. Hasznos a problémákat előre összeírni, az orvoshoz pedig elvinni a jegyzeteket. Ugyanezt jó megtenni a szedett gyógyszerekkel, és mindennel, ami az egészségi állapotot érinti. A jó kommunikáció erről az oldalról is fontos, nem véletlen, hogy már olyan betegképzések is vannak, amelyek ezt segítik. A jegyzetek azért hasznosak, mert kiküszöbölhetők vele azok az emberi problémák, hogy a beteg az orvosnál izgul vagy szorong, amiatt pedig elfelejt dolgokat. Létezik úgynevezett ajtókilincs effektus is, ami azt jelenti, hogy a betegnek az utolsó pillanatban, távozáskor, már az ajtóban állva jut eszébe rengeteg kérdés és mondanivaló. Ezzel párhuzamosan az orvos túlterhelt, gyakran nem tud az ilyen helyzetekkel mit kezdeni.
Mivel lehet segíteni a kommunikációt?
dr. Stauder Adrienne: Egy-egy pozitív mozzanat sokat tud lendíteni mindenen, míg a negatív dolgok értelemszerűen rontják a helyzetet, a terápiás hatékonyságot. Például ha a beteg eleve agresszívan, reklamálva lép be az orvoshoz, akkor szinte biztosan kevesebb információt kap, egyszerűen azért, mert az együttműködést a negatív érzések akadályozzák. Ugyanez a helyzet a passzivitással, ha valaki alig mond valamit és semmit nem kérdez. Sok orvos ezt úgy próbálja megelőzni, hogy asszisztense még a vizsgálat előtt kiad egy kérdőívet a váróban ülő betegeknek. Ezek kitöltése nagyban segíti a közös munkát, a beteg további kikérdezését.
Vannak olyan okostelefonos alkalmazások is, amelyekkel a vércukorértéket, egyéb mérési eredményeket rögzítik. Ezeket is hasznos lehet megosztani az orvossal?
dr. Stauder Adrienne: Igen, a digitális technológia új távlatokat nyitott ezen a területen is, nagyban segíti, hogy az információk rendszeresebben, rendezettebben juthassanak el az orvosokhoz. Ennek ugyanakkor hátulütője is van: az információáradat, ami mindenkit elönt, és ami miatt igazán releváns információk is elsikkadhatnak. Emiatt alaposan meg kell nézni, mit adunk át az orvosnak.
Mik a leggyakoribb problémák, mit nem mondanak el, illetve mit felejtenek el elmondani a betegek?
dr. Stauder Adrienne: Az információvesztés mögött gyakran érzelmi problémák állnak. Általában valamilyen negatív érzelemről, szégyenről vagy szorongásról van szó, ami jellemzően tünetekhez kapcsolódik. Ok lehet az, ha a beteg tudja: életmódjával hozzájárult a probléma kialakulásához. Ugyancsak nehezíti a helyzetet az, ha olyan panaszról van szó, amihez kulturális vagy társadalmi előítéletek kapcsolódnak, olyan kényesebb témakört érintenek, mint például a szexualitás. A szexuális problémákról szóló információ például sokszor elsikkad, holott férfiaknál és nőknél is elég gyakori az ilyesmi. Nők például gyakran a nőgyógyásznál sem említik, hogy együttlétkor fájdalomérzetük vagy kellemetlenségérzetük van, pedig ennek hátterében könnyen kezelhető okok és súlyos problémák is lehetnek. A férfiak sem szívesen beszélnek esetleges merevedési problémájukról, pedig náluk az életkor, az alkohol, a dohányzás és a stressz is okozhat ilyen panaszt, így nagyon fontos lenne beszélni róla. Ugyanez a helyzet az elhízással és az életmódbeli tényezőkkel. Sokan a gyógyszerekkel kapcsolatban sem tesznek fel kérdéseket, pedig azok is fontosak. Ezekről persze a patikában is lehet informálódni, ott már végképp tanácsos ezt megtenni. Nem mindegy például, hogy egy oldatot hogyan oldunk föl, mit mihez keverünk, mit hogyan adagolunk, étkezés előtt vagy után veszünk be. Aki sokféle gyógyszert szed, annak végképp fontos tisztában lennie azzal, hogy azokat miként ossza be, melyikeket szedheti egyszerre, melyiket kell külön bevennie.
Az információhiány jellemzően milyen gyógyszereknél okoz gondot?
dr. Stauder Adrienne: Például a sokak által szedett véralvadásgátlóknál, amelyeknek hatékonysága bizonyos ételekkel együtt fogyasztva csökkenhet, vagy éppen nőhet. Ezek közt sokszor olyan bonyolult összefüggések vannak, hogy a róluk való megfelelő információcsere nagyon fontos. Sokan nem jól kezelik a vény nélkül kapható készítményeket, gyógyhatású termékeket is: ezekre úgy tekintenek, mintha nem is lennének, pedig alkalmazásukról az orvost is tájékoztatni kell, ugyanis hatással lehetnek a gyógyszerelésre, a terápiára. Például a hangulatjavító hatású orbáncfűtea nagyon felerősítheti a mellette szedett antidepresszáns hatását. Emiatt erről tudnia kell a gyógyszert rendelő orvosnak.
Gyereknél mennyire bonyolult a kommunikáció?
dr. Stauder Adrienne: Ott a helyzet még nehezebb, mert a terápiába, az esetleges diétába az óvodát vagy az iskolát is be kell vonni, az óvónőknek és a tanároknak tudniuk kell az allergiákról, az asztmáról, azok jellegéről, kezelési módjáról. Tudniuk kell, mit tehet a gyerek és mit nem. Nem jó az sem, ha a gyerekeket túlzottan eltiltják a sporttól, a közösségi programoktól. Ilyen esetben a betegségtudat fölerősödhet, ami nem tesz jót a személyiségfejlődésnek. Emiatt a gyerekek állapotáról, esetleges betegségéről az iskolát vagy óvodát is tájékoztatni kell.
