Terheléses vércukorvizsgálat: erről árulkodhat az eredmény

Mutatjuk, miket jelenthetnek a terheléses vércukorvizsgálaton kimutatott értékek.

A terheléses vércukorvizsgálat (Oral Glucose Tolerance Test, OGTT) célja, hogy kiderüljön, mennyire képes a szervezetünk a glükózt, mint fő energiaforrást felhasználni. Megállapítható általa a cukorbetegség, illetve az azt megelőző állapot, a prediabétesz is.

Fontos, hogy a vizsgálat előtti 8 órában ne együnk, ne dohányozzunk, csak vizet igyunk. Ha gyógyszert szedünk, akkor arról előre tájékoztassuk az orvosunkat, mert lehet, hogy a vizsgálat idejére fel kell függesztenünk a szedését. Vihetünk magunkkal citromot is, hogy megkönnyítsük a cukros víz elfogyasztását.

A vizsgálatot során vénás vérből megnézik az éhomi vércukorszint, ezt követően pedig el kell fogyasztani 75 g cukrot 2,5 dl vízben feloldva, ezután pedig meghatározott időpontokban újra megmérik a vércukorszintjét. Ahhoz, hogy kiderüljön, van-e valamilyen probléma a szénhidrát-anyagcserével, a terheléses vizsgálat 0. és 120. percében mért értékeket veszik figyelembe. Amennyiben az éhomi érték 6.1 mmol/l alatti, a kétórás terhelés után pedig 7,8 mmol/l alatti értéket mérünk, akkor normál glükóztoleranciáról beszélhetünk. 

terheléses vércukorvizsgálat
Fontos, hogy megfelelő módon készüljünk fel a vizsgálatra. Fotó: Getty Images

Ha az éhomi vércukorszint 6,1-6,9 mmol/l közötti értéket mutat, akkor emelkedett éhomi vércukorszintről (IFG- impared fasting glycaemia) beszélünk. Ez a prediabétesz egyik típusa, ami ugyan még nem okoz panaszokat, de kezeletlenül cukorbetegséghez vezethet.

A prediabétesz másik típusa a csökkent glükóztolerancia (IGT-impaired glucose tolerance). Ezt akkor mondják ki, ha a normális éhomi cukorérték mellett a 120 perces vizsgálat 7,8-11,0 mmol/l közötti értéket mutat. IGT mellett sincsenek panaszai a betegnek, de életmódbeli változtatások nélkül az érintettek harmadánál kialakul cukorbetegség, és a keringési problémákat is okozhat.

Ha 7,0 mmol/l-nél nagyobb éhomi cukorértéket, két órával később pedig 11,1 mmol/l feletti a vércukorérték, akkor már cukorbetegségről beszélünk.

Az eredményeket mindenképpen beszéljük át az orvosunkkal, és vezessük be az általa javasolt életmódbeli változtatásokat, illetve egyéb szükséges kezeléseket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!