Te tudod, mit jelent a tojásokon a jelölés? Mutatjuk

Az élelmiszerek nyomon követhetőségének biztosítása érdekében a tojásokon számos információt kötelezően feltüntetnek. Ezt a hosszú kódsort azonban laikusként nem könnyű értelmezni. Az alábbiakban részletesen megtudhatod, mit jelentenek a jelölés egyes részei.

A kereskedelmi forgalomban kapható tojások héján kötelező feltüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot – ez utóbbi hét részből áll, és segítségével a többi között azt is megtudhatjuk, hogy melyik telep mely istállójából származik a tojás, és ott milyen tartási módot alkalmaznak – közölte közösségi oldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Mint írták, a jelölésre az élelmiszerek nyomon követhetősége miatt van szükség.

Túl világos a tojássárgája. Romlott?
Komoly ételmérgezést kockáztat az, aki romlott tojást eszik. Mutatjuk, honnan tudhatod, hogy még jó-e a tojás.

Ezt jelentik az egyes kódrészek

A Nébih tájékoztatása szerint a kódsor első része egy szám (0-3), amely az állattartás módjára utal. A második rész a tojás származási országának ISO kódja. Ha tehát itt azt látod, hogy „HU”, akkor tudhatod, hogy hazai termelésből származó tojást vásároltál.

A harmadik rész egy két számjegyű jelölés (01-20), amely a megye vagy főváros kódját takarja. A negyedik rész az állategészségügyi kerület sorszáma (csupán egy karakter), az ötödik rész pedig egy „T” betű, amely a tojótyúk kifejezést rejti.  Ezt az állattartó telep kétjegyű sorszáma követi, a „/” jel után pedig az istálló számát láthatod.

tojások jelölésének jelentése

A Nébih egy példát is hozott, hogy még könnyebb legyen a kódsor értelmezése. „Ha például a tojáson a 2HU172T02/8 jelölést látjuk, akkor az a következőt jelenti: alternatív – mélyalmos, istállós – tartásban termelt, Vas vármegye 2. állategészségügyi kerületében lévő tojótyúk állományából származik, az állattartó telep a 2. sorszámot viseli a kerületben, és annak 8. istállójából származik a tojás” – ismertették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!