Támogatná az Európai Parlament az orvosi célú ópiumtermesztést Afganisztánban

Brüsszel, 2007. október 25. (MTI) - Az Európai Parlament (EP) arra kéri az unió tagállamainak kormányait képviselő Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne nemzetközi felügyelet mellett törvényessé tenni az afganisztáni illegális mákültetvények legalább egy kis hányadát, orvosi célokra történő ópiumtermelés - fájdalomcsillapító-gyártás - szolgálatába állítva ezeket az ültetvényeket.

Az EP internetes tájékoztatása szerint a testület csütörtökön Strasbourgban 368 igen, 49 nem szavazattal és 25 tartózkodással fogadott el jelentést az afganisztáni ópiumtermesztésről.

Az ENSZ-nek a kábítószerrel és az azzal összefüggő bűnözéssel foglalkozó hivatala szerint az ópiumtermelés Afganisztánban rekordsebességgel nő. A két évvel korábbi mennyiséghez képest az idén kétszer annyi ópiumot állítanak elő.

A máktermesztés Afganisztán mintegy 31 milliós lakosságából több mint 3 millió főt foglalkoztat. A Világbank becslése szerint az ország GDP-jének 40 százaléka összefüggésbe hozható az ópiummal.

Afganisztán szállítja a világpiacra az ópiumszármazékok 93 százalékát, és a lázadók, a hadurak, a tálibok, a terrorista csoportok a kábítószer-kereskedelmet tekintik legnagyobb bevételi forrásuknak, veszélyeztetve ezzel Afganisztán politikai stabilitását és gazdasági fejlődését.

Az európai képviselők arra kérik a Tanácsot, hogy tanulmányozza "kisléptékű kísérleti projektek létrehozásának lehetőségét, amelyek révén a jelenleg tiltott mákültetvények egyes részeit olyan földterületekké alakítják át, ahol törvényes, ópiumalapú fájdalomcsillapítókat állítanak elő".

A jelentés hozzáteszi: "az ilyen termelést szigorú, helyszíni felügyelet mellett kell végezni, amelyet egy olyan nemzetközi szervezet (...) által végzett ellenőrzéssel is ki kell egészíteni, amelynek segítségével felügyelik a termelést, és megakadályozzák, hogy a termék egyéb, illegális piacokra - például a heroinpiacra - kerüljön".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?