Székely Lászlót senki sem kérdezi meg

Vizsgálják, köze van-e Székely László kirúgásának a betege halálához. Azonban a vizsgálathoz gyűjtött adatok feldolgozásához semmilyen információt vagy kiegészítő véleményt nem kérnek a kirúgott szívsebésztől.

A beteg nem került várólistára

Mint ismeretes, a szívsebész elbocsátása után nem sokkal meghalt egyik korábbi, műtétre váró páciense . Az 55 éves férfi halála miatt napok óta egymást hibáztatja Székely László és Andréka Péter, a GOKI vezetője, mert Székely szerint tudtak arról, hogy a beteg műtétre vár: erről egyrészt kaptak egy tájékoztató levelet , másrészt a beteg maga is telefonált, hogy mi lesz vele. A kórházban sajtóhírek szerint azonban eddig két vizsgálatot is lefolytattak, az egyiket az országos tiszti főorvos, a másikat egy orvoscsoport végezte, ezek Székely felelősségét állapították meg az ügyben.

Miért rúgták ki Székeyl Lászlót? "Műtét közben nem az járt a fejemben, hogy tilosban járok-e" - címmel jelent meg a kirúgott szívsebész korábbi interjúja , melyben Székely László igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba. Hogy mi vezetett az elbocsátásához, arról ide kattintva olvashat bővebben.

Kihagyják Székelyt saját ügye vizsgálatából, Dr. Székely László Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kirúgás szívsebészet
Kihagyják Székelyt saját ügye vizsgálatából

A Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalból folytatott vizsgálatot, ami még nem zárult le, de eddig arra jutottak, hogy a beteg nem került várólistára, és nem Székely László kirúgása miatt halt meg - tájékoztat a hvg.hu .

Az NNK a közleményében azt írja, bekérték a teljes körú dokumentációt az ügyben érintett intézményektől, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórháztól és a GOKI-tól is a tényállás tisztázása érdekében, emellett a hatóság - a szakmai protokolloknak, eljárásrendeknek megfelelő eljárás tisztázása érdekében - szakfelügyelő főorvosok közreműködését kérte.

Arra jutottak, hogy a helyi eljárásrendek, belső szabályozók rendelkezésre állnak, de a beteg ellátása nem azoknak megfelelően történt, azok dokumentálása nem történt meg, a szívsebészeti konzíliumról nincs dokumentáció, a beteg nem került várólistára.

Megszólalt Székely László

Nem tud sem tisztiorvosi, sem orvosi vizsgálatról a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész, őt legalábbis senki nem kérdezte meg arról az esetről - írja az Index . Székely László a sajtóban megjelent információkra reagálva azt mondta a lapnak: "A vizsgálathoz gyűjtött adatok feldolgozásához semmilyen információt vagy kiegészítő véleményt nem kértek tőle. Nem voltak kíváncsiak annak az angliai orvosnak a véleményére se, aki ebben az esetben nagy tapasztalatú szakértőként adott javaslatot, és aki erre a speciális műtéti technikára a beteg ellátását javasolta."

"Tudtommal csak a GOKI Felnőtt- és Csecsemő Szívsebészeti Osztálya együttesen rendelkezik olyan speciális gyakorlattal és tudásbázissal, ami ennek a típusú betegségnek az ellátásával kapcsolatosan alapvető. A beteggel és betegséggel kapcsolatban nem szeretnék semmilyen részletezést tenni az erre hivatott szakmai fórumokon kívül, ám mindenképpen szeretném leszögezni, nagyon nehéz - objektíven talán nem is lehet - olyan szívsebészt találni Magyarországon, aki ilyen típusú betegség, ilyen típusú szövődményének a kezelésével, vagy a betegség progressziójával kapcsolatosan saját gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezne.

Még az amerikai és az európai ajánlások sem adnak konkrét útmutatót ennek a betegségnek a pontos időzítésével, illetve ellátásával kapcsolatban, nemhogy egy ad hoc összehívott bizottság azonnali véleménye irányadó lehetne az ominózus esetben" - nyilatkozta Székely.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!