Segíteni akart, végül hozzá kellett mentőt hívni

Rosszullétre panaszkodó kolléganőjét vitte haza a férfi, végül azonban hozzá kellett kihívni a mentőket.

Ismét egy nem mindennapi mentéstörténetet osztott meg közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, munkahelyén rosszul lett és gyengének érezte magát egy középkorú nő a napokban. A történet azonban váratlan fordulatot vett.

bokakötözés
Rosszullétre panaszkodó kolléganőjét vitte haza a férfi, végül azonban hozzá kellett kihívni a mentőket. Fotó: Getty Images

Végül a férfihez hívtak mentőket

„Egyik kollegája udvariasan felajánlotta, hogy hazaviszi kocsival pihenni, ha pedig baj lenne az úton, majd értesíti a mentőket. Bár a nő jobban lett az út alatt, a lakáshoz érve mégis szükség volt a mentők segítségére. A 40 év körüli férfi ugyanis olyan szerencsétlenül szállt ki autójából, hogy a lába maga alá fordul és súlyosan megsérült a bokája” – derült ki a beszámolóból.

Az életmentők perceken belül helyszínre értek. A férfi fájdalomcsillapítót kapott, majd ezt követően rögzítették a sérült végtagot. A beteget végül stabil állapotban, aggódó kolleganője kíséretében szállították kórházba.

Óriási veszekedés tört ki a mentők miatt – adta hírül nemrég az Országos Mentőszolgálat. Egy féltékenységi vita igen kellemetlen helyzetbe hozta a bajtársakat, a beteg felesége pedig végül külön autóval ment a kórházig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!