Penészes lakásban élt, belehalt a kétéves fiú

Megdöbbentő esetről számolt be a külföldi sajtó. Lakhatásra alkalmatlan, extrém módon penészes otthona okozta egy kisfiú halálát.

A fürdőszobában, az ablakkeretek mellett vagy a ruhaszárító közelében időnként mindannyian észre vehetünk penészfoltokat, amelyek a párás közeg miatt jelennek meg. Ezt pedig sosem szabad félvállról venni, a penészgomba spórái ugyanis belélegezve krónikus köhögést, asztmás rohamot, vagy komolyabb légzőszervi megbetegedést is okozhatnak.

Szélsőséges esetekben pedig akár halálhoz is vezethet az extrém módon penészes környezet – erre hívta fel a figyelmet az az egyesült királyságbeli történet, amelyről a Mirror is beszámolt a napokban.

penész, penészgomba
Lakhatásra alkalmatlan, extrém módon penészes otthona okozta egy kisfiú halálát. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A szülők tehetetlenek voltak

Teljesen ellepte már a fekete penész annak a lakásnak a falait és mennyezetét, amelyben a kétéves Awaab Ishak élt szüleivel. A család hiába próbált meg mindent annak érdekében, hogy az ingatlankezelő cég (RBH) javítson az ételkörülményeken és megakadályozza a lakás penészedését, a kisfiú végül 2020 decemberében belehalt a súlyos légzőszervi megbetegedésbe, amelyet a halottkém szerint egyértelműen a fekete penész idézett elő.

A szülők azt mondták az esetről, rengeteget könyörögtek az illetékeseknek, hogy vegyék komolyabban a problémát, és nagyon sokat sírtak az aggasztó helyzet miatt. Azonban hiába mentek egészségügyi szakembertől a másikig, mégis minden este ugyanabban a penészes lakásban tértek nyugovóra.

Nagyszerű körülményeket teremt a penésznek, hogy a téli hónapokban a kinti hideg és a benti fűtés miatt sok lakásban megnő a páratartalom, a levegő pedig nyirkos lesz. Mutatjuk, milyen hatást gyakorol egészségünkre a penész.

Fájó tanulópénz

A kisfiú halálának híre talán rávilágítja az ingatlanosok, valamint a szociális ellátás és az egészségügy területén dolgozók figyelmét is arra, hogy a penész veszélyeit sokkal komolyabban kellene venni, és nem megengedhető, hogy ilyen körülmények miatt haljanak meg kisgyerekek.

Az említett ingatlankezelő cég vezérigazgatója, Gareth Swarbrick úgy nyilatkozott az esetről, hogy nagyon kemény tanulságokat kell levonniuk ebből. „Sajnos nem gondoltunk bele, hogy a lakásban lévő penész milyen nagy mértékben veszélyeztette a lakók egészségét. Gondoskodnunk kell róla, hogy ne ismétlődhessen meg ez a történet más családokban.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!