Nyaktól lefelé lebénult, de most újra jár

A most 18 éves Patriknak két éve még azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg már soha nem fog tudni lábra állni. A fiú azonban rácáfolt az orvosokra, ám további gyógykezeléséhez segítségre van szüksége.

Patrik súlyos balesetet szenvedett születésnapi buliján: a medence mellett csúszott el és ütötte be a fejét, abban a pillanatban a nyakcsigolyája is eltört – derült ki az RTL Klub Fókusz című műsorából. Eleinte még nem is sejtették, mekkora a baj, a kórházban viszont világossá vált, hogy a legrosszabbra is fel kell készülniük: akár lélegeztetőgépre is kerülhet Patrik. Senki nem tudta megmondani a fiúnak, milyen élet vár rá a baleset után, abban viszont biztos volt, hogy nem adja fel: újra mozgatni akarta végtagjait.

Legelőször fel se fogtam, hogy milyen komoly a helyzet, mennyire súlyos, de már az első pillanatoktól úgy voltam vele, hogy én nem maradok így, hogy fel fogok állni. Nem maradok székben vagy ágyban fekve – mondta a fiú, aki hatalmas akaraterejének köszönhetően elindult a gyógyulás útján. A kezelések, a gyógytorna és a masszázsok együttesen rendkívül lassú, de egyértelműen pozitív hatást gyakoroltak Patrik mozgására.

Segítségre van szükségük a teljes gyógyuláshoz

Amikor a lábujjam először mozogni kezdett, az még egy milliméter sem volt. Anyám ott volt a lábamnál, figyelte és azt mondta, hogy látja. Én föntről nem láttam semmit. Olyan kicsi volt a mozdulat – emlékezett vissza a fiú. Patrik azóta hosszú utat járt be. Kiderült, hogy melyek azok az izmok, amelyeket legalább részben tud mozgatni, először ezeket próbálták tovább erősíteni, de nem mondtak le a gátoltan működőkről sem.

Patrik rendszeresen utazik Pécsre, de Budapesten is foglalkoznak a mozgásával. Emellett persze otthon is edz, hogy a lehető leggyorsabban fejlődjön. Ám az olyan esetekben, mint Patriké, az állam nem finanszírozza a gyógykezeléseket. Így nemcsak lelki, de hatalmas anyagi teher is hárul rájuk, mivel a foglalkozások és az utazások költsége havonta átlagosan több mint félmillió forintba kerülnek. A most 18 éves Patrik minden esélyre rácáfolt, amikor a saját lábára tudott állni, a kezelőorvosai szerint viszont még sok munka van előtte a teljes gyógyulásig.

Nem tudok magamnak elképzelni olyan életet, amiben benne van az, hogy kerekesszéket használok. Nem bírok olyat elképzelni, amit meg bírnék oldani ülve, ezért mindent bele kell adjak – fogalmazott Patrik.

Ha  támogatnád Patrikot és családját, ezen a számlaszámon teheted meg:

Zsilli Patrik Szilárd

Számlaszám: 11773315-02079778 IBAN: HU41 1177 3315 0207 9778 0000 0000

BIC kód: OTPVHUHB

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!