Magának gyűjtött vért a beteg, mégsem kapta meg mind

Állítása szerint kevesebb vért kapott egy vérszegénységgel kezelt férfi a budapesti Szent János kórházban, mint amennyire szüksége lett volna. A beteg irányított véradással magának gyűjtött vér a közösségi médiában.

„Szóvá tettem, hogy bizonyítottan tudom, hogy többen adtak le számomra vért és szeretném, ha még kapnék. Akkor azt állították a kórházban, hogy egyetlen véradás volt, ami megfelel az én vércsoportomnak, de ez az információ nem felel meg a valóságnak” – fogalmazott Pap Balázs az RTL Híradónak nyilatkozva. A férfi a Facebookon keresett önkéntes véradókat. Posztját mintegy 2500-an osztották meg, többen adtak is neki nulla negatív vért irányított véradással. Végül összesen három egység vért kapott, de szerinte ez csak az orvosi minimum volt. „Úgy érzem, hogy ha már nem tudják a lakosságot ilyen típusú vér adására buzdítani, kihasználták a lehetőséget, hogy ezzel a megosztással nagyon sok ilyen típusú vért tudtam szerezni a magyar egészségügy számára. De én ezt nem fogom megkapni, hanem ki tudja, ki kapja meg” – tette hozzá.

Az RTL az ügyben megkereste az Észak-budai Szent János Centrumkórházat, de a riport adásba kerüléséig nem kaptak választ a kérdéseikre. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a beteg biztosan nem károsodott. Kifejtette, az ilyen eseteket mindig tételesen megvizsgálják. Bár a kommunikáció terén adódhatnak félreértések, indokolt igényt azonban sosem utasítanak vissza. A szakemberek szerint továbbá az irányított véradás csupán egy lehetőség, de senki sem marad ellátatlanul akkor sem, ha nem sikerül véradókat szereznie.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!