Lesz egy kivétel a CT- és az MR-vizsgálatok államosítása alól

Kiderült, hogy lesz egy kivétele a CT- és az MR-vizsgálatok államosításának. A bonyolult és drága műtéteket végző magánszolgáltatók ugyanis továbbra is szerződhetnek az állammal.

Ahogy azt mi is megírtuk, államosítani fogják a CT- és MR-vizsgálatokat. A módosítás szerint 2024. november 1-től csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat. Az ezeket végző magáncégekkel tehát utána nem köthetnek szerződést a kórházak, szakrendelők.

A 24.hu azt írja, hogy a törvény szövegéből viszont kiderül, hogy van egy kivétel: ez azokra a magánszolgáltatókra vonatkozik, amelyek „hiánypótló állami szolgáltatást” nyújtanak. Ezzel kapcsolatban megkérdezték Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, aki azt mondta, hogy a bonyolult és drága beavatkozásokat végző magánszolgáltatásra, például gerincműtétre vonatkozik a kivétel. Vagyis az ilyen profilú magánszolgáltatók továbbra is szerződhetnek az állammal.

Ct-vizsgálat MR-vizsgálat Államosítás
2024. november 1-től változik a rendszer. Fotó: Getty Images

Ezt azzal indokolta, hogy nem éri meg az államnak például önálló gerincközpontot létrehozni évi nagyjából száz műtétre. Ezért az állam a közgyógyellátás keretében, az állami egészségbiztosítás terhére inkább egy magánszolgáltatóval szerződik, és egyesével kifizeti ezeket a beavatkozásokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!