Államosítják a CT- és az MR-vizsgálatokat

Államosítják a CT-és MR-vizsgálatok a költségvetési törvényhez beadott új módosítások szerint. A módosítás a kórházi gyógyszertárakat is érinti.

A jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosítások szerint a nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat - írja a Népszava. A módosítás szerint 2024 novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat. Az ilyen vizsgálatokat végző magánszolgáltatóknak ugyanis megszűnik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk

Jelenleg a CT- és MR-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, ezek vagy a teljes szolgáltatást biztosítják, vagy a kórházakban közreműködőként vesznek részt.

MR CT államosítás
Sokakat fog érinteni a módosítás. Fotó: Getty Images

Az utóbbiakkal kapcsolatos szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek fel kell mondaniuk, újakat pedig nem köthetnek. Az érintett szolgáltatók a megszüntetett szerződésekért kártalanításban részesülnek, ennek összegét később a területért felelős miniszter rendeleteben határozza meg, illetve felajánlhatják gépeiket megvételre az államnak.

A kórházi gyógyszertárakat is érinti a módosítás

A kórházi patikák esetében viszont a kiszervezés a cél. Az állam ugyanis közbeszerzési eljárás keretében megpályáztatja a mintegy 107 kórházi gyógyszertár működtetését. Ezt az egységes színvonalú szolgáltatás biztosításával indokolták.

Egy másik módosítás szerint a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrendkiegészítőket és vitaminokat pedig csak gyógyszertárakban lehet majd kapni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!