Nem maradt működő MR-készülék a János kórházban – A stroke-os betegeket is máshova küldik

Augusztus közepe óta nem működik az Észak-budai Szent János Centrumkórház MR-készüléke, és egyelőre nem ismert, mikor tudják újból üzembe állítani.

Feltehetően áramingadozás miatt vált használhatatlanná a budapesti János kórház MR-készüléke – számolt be róla kedd esti adásában az RTL Híradó. A riport szerint augusztus 15. óta emiatt nem tudnak MR-vizsgálatot végezni az intézményben. Így aztán minden érintett beteget – köztük például a stroke-on átesett betegeket is – három másik kijelölt fővárosi kórházba irányítanak át. A sürgős eseteket az Országos Mentőszolgálat koordinálja, míg a nem sürgős vizsgálatokat a kijelölt kórházak szervezik.

Tönkrement az MR-készülék a János kórházban

Dr. Futácsi Balázs, a János kórház integrált radiológiai osztályának vezetője az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta: értesülései szerint az akut esetek ellátása zavartalan, ugyanakkor az elektív ellátásban sokak számára késedelmet okozhat a mostani leállás. A helyzetet jól érzékelteti az egyik kijelölt intézmény, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet esete. Dr. Pirint Ágnes orvosigazgató a műsorban arról beszélt: három MR-készülékük közül az egyiket napi 12 órában az átirányított betegek vizsgálatára használják. Emiatt a saját ellátási területükről érkező betegek előjegyzési ideje tolódik. Jelenleg legkorábban idén decemberre tudnak új időpontokat kiadni.

A szakemberek egyelőre vizsgálják, mi okozza pontosan a János kórház MR-berendezésének meghibásodását. A javítás és a szükséges alkatrészcsere csak ennek ismeretében történhet meg. A készüléket jelenleg nem lehet újraindítani, és nem ismert, mikor helyezhetik ismét üzembe.

Így zajlik az MR-vizsgálat

A mágnesesrezonancia-vizsgálat segítségével részletes szerkezeti információ nyerhető az egyes szervekről. A többi között daganatok, gyulladások, vérellátási zavarok vizsgálatára is alkalmas az eljárás. Fontos, hogy a vizsgálati helységben állandó mágneses tér van. Ezért előzetes meg kell győződni arról, hogy semmilyen mágnesezhető anyag, fém nincs a beteg testén vagy szervezetében. A helységben egy vizsgálóasztalra kell felfeküdni. A páciensnek a mérések alatt mozdulatlannak kell maradnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!